Kékfény

A halakat is menteni kellett

A halakat is menteni kellett

Két autó összeütközött Budapesten, a Rákóczi híd Pest felé vezető oldalán, vasárnap reggel. A balesetben három ember megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök lezárták a híd Pest felé vezető oldalát.

Villanyoszlopnak perdítette az előtte haladó autót

Villanyoszlopnak perdítette az előtte haladó autót

A szabályosan közlekedő autóban utazó nő megsérült az ütközés során. Bőnyben, a Szabadság úton közlekedett egy Ford típusú tehergépkocsi vezetője 2020. március 12-én 14 óra 45 perckor. Haladása során későn vette észre, hogy az előtte közlekedő személyautó sofőrje jobbra le akart fordulni, ezért – a vészfékezése ellenére – a gépkocsijával nekiütközött. Az ütközés miatt az

Teherautó és személygépkocsi ütközött Komárom közelében

Teherautó és személygépkocsi ütközött Komárom közelében

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 13-as számú főút 8-as kilométerszelvényében, csütörtök délelőtt a Komáromhoz közeli Csém mellett. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan okból egy kistehergépkocsi és egy személyautó összeütközött. A balesetben egy személy megsérült – írták a rendőrség honlapján. A helyszínelést a rendőrök teljes útlezárás mellett megkezdték. Kérik az autósokat,


Halálos baleset Sárosd és Seregélyes között

Halálos baleset Sárosd és Seregélyes között

Két autó összeütközött, a balesetben egy férfi a helyszínen meghalt a 6228-as úton – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Pápai Eszter elmondta, hogy egy Sárosdról Seregélyes felé tartó személygépkocsi – még tisztázatlan körülmények között – áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött egy másik autóval. A balesetben vétlen 25 éves sofőr

Halálos baleset történt az M0-áson

Halálos baleset történt az M0-áson

Meghalt egy kisteherautó vezetője, miután járművével kamionnal ütközött össze az M0-ás autóúton, a XXIII. kerület térségében kedd délután – tette közzé a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a baleset az M0-ás autóút 26-os kilométerénél, az M5-ös irányából az M1-es felé történt, eddig tisztázatlan okból. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a külső és

Halálos baleset gyorshajtás miatt

Halálos baleset gyorshajtás miatt

Egy férfi meghalt, egy másik megsérült, miután autójukkal felborultak az 578-as jelzésű európai úton, a Hargita megyei Csíkmadaras és Csíkrákos között. A mentősök sikertelen kísérletet tettek a 27 éve sofőr újraélesztésére, majd megállapították a halál beálltát. A kocsi utasát, egy 32 éves férfit a csíkszeredai sürgősségi kórházba vitték, ő könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint


Két gépkocsi ütközött a Váci úton

Két gépkocsi ütközött a Váci úton

Összeroncsolódott személyautó a Budapest XIII. kerületében, a Váci úton 2020. március 4-én este, miután a jármű összeütközött egy másik személyautóval. A balesetben az elsődleges információk szerint két ember megsérült. MTI/Mihádák Zoltán

Három gépjármű karambolozott Kiskunhalas közelében

Három gépjármű karambolozott Kiskunhalas közelében

Három gépjármű összeütközött, a balesetben hatan megsérültek kedd délután az 53-as főúton Kiskunhalas közelében. A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az útszakaszt – tette közzé a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A megyei katasztrófavédelem azt közölte, hogy kamion, kisteherautó és személyautó karambolozott egymással. A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint az arra közlekedők az 5412-es


Halálos baleset Domaszéken

Halálos baleset Domaszéken

Egy ember meghalt, amikor három személyautó és egy tehergépjármű összeütközött az 55-ös úton, Domaszéken kedden reggel – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Várkonyi Gergely közölte, röviddel 8 óra előtt az 55-ös főút 11-es kilométerszelvényében három személyautó és egy tehergépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A balesetben egy ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett,