Cserbenhagyásos gázolást követett el egy ittas sofőr március 13, 2018 18:03 Szerző mediatica Kékfény Őrizetbe vett a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság egy 28 éves férfit, aki ittasan vezetett, elütött egy gyalogost, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrséget hétfőn riasztották azzal a hírrel, hogy a 17C jelzésű országúton egy autó elütött egy 26 éves szálvai fiatalembert, majd a sofőr elhajtott a helyszínről. Az áldozatot kórházba szállították, a naszódi rendőrök pedig a …
Halálos baleset Nyárádtőn: mentő gázolt el egy gyalogost március 13, 2018 11:18 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Halálos baleset történt Nyárádtőn: egy fényjelzővel közlekedő mentő elgázolt egy tiltott helyen átkelő, 58 éves férfit, aki belehalt sérüléseibe hétfőn este háromnegyed 10-kor. Az esetről kedden délelőtt tájékoztató megyei rendőrfőkapitányság jelentésében felhívta a gyalogosok figyelmét: szükség esetén adjanak elsőbbséget a gépjárműveknek, mert járókelőként könnyebb megállni, mint egy nehéz körülmények között közlekedő autónak. Emlékeztetnek továbbá, hogy …
Súlyos baleset Maroscsapónál március 9, 2018 10:22 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Baleset miatt leállt a forgalom az E60-as nemzetközi úton, Maroscsapó közelében. A forgalmas úton egy gépkocsikat szállító tréler, egy haszonjármű és egy személygépkocsi ütközött, egy személy a roncsok közé szorult. Adrian Nicuşan, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az egyik jármű vezetője elaludt, áthajtott a szembejövő forgalmi sávra és frontálisan ütközött az ott szabályosan …
Hókotró és teherautó ütközött március 2, 2018 11:26 Szerző mediatica Kékfény Kórházba került egy kamion sofőrje csütörtök este, miután gépjárművét elütötte egy csúszásgátló anyaggal megrakott hókotró, amely egy kanyarban található parkolóból tért ki az útra – tájékoztattak a Temes megyei rendőr-főkapitányság képviselői. Az idézett forrás szerint a hókotró sofőrje nem adott elsőbbséget és nem biztosította be magát mielőtt rátért a 6-os jelzésű országútra Temesrékas (Recaş) és …
Útinfó – Most! Baleset miatt torlódás Marosvásárhely koronkai bejáratánál február 13, 2018 15:53 Szerző mediatica Kékfény Autósok érdeklődésére számot tartó információt osztott meg percekkel ezelőtt a Rádió Gaga. Marosvásárhely segesvári bejáratánál lelassult a gépkocsiforgalom, miután baleset történt Koronka térségében, az E60-as nemzetközi úton. A Sapientia környékén torlódnak a járművek, írta szöveges üzenetben az egyik hallgató.
Rémület! Vaddisznócsorda Brassó utcáin február 13, 2018 13:17 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Rémült hang jelentette be az 112-es, egységes segélykérő számon hétfőn este: vaddisznócsordát láttak Brassó utcáin, majd segítséget kért az illetékesektől. Vaddisznókat kellett elűzniük Brassó utcáiról a csendőröknek hétfőn este. A karhatalmi intézmény közleményben tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget arról, hogy az 112-es segélyhívó számon jelezte egy betelefonáló: vaddisznócsordát láttak Brassó utcáin. A vadállatokat a csendőrök visszaterelték …
Tizenegy parkoló gépkocsit rongált meg egy nő, miután autójával kidöntött egy betonoszlopot február 13, 2018 12:50 Szerző mediatica Kékfény Egyetlen autóval 11 személygépkocsit rongált meg egy sofőr, miután kidöntött egy betonoszlopot – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség. Az idézett forrás szerint a baleset okozója egy 37 éves nő, aki gépkocsijával betonoszlopnak ütközött Konstancán, majd végibucskázott 11 parkoló autón, súlyosan megrongálva azokat. A balesetet okozó nőt mellkasi sérülésekkel szállították kórházba, más személyi sérülés nem történt. Az …
Szoknyája alá rejtve próbálta átjuttatni Magyarországra gyermekét egy Maros megyei cigányasszony február 12, 2018 14:11 Szerző mediatica Kékfény Bevándorló-csempészés miatt indult eljárás egy Maros megyei nő ellen, aki szoknyája alá rejtve próbálta átjuttatni Magyarországra gyermekét. A nagyváradi határrendészeti területi felügyelőség közleménye szerint vasárnap reggel a borsi határátkelőnél egy 26 éves nő szeretett volna átjutni Magyarország területére. A Maros megyei asszony utas volt egy személygépkocsiban. Az ellenőrzések során a határrendészek egy három hónapos gyermeket …
Fontos közlekedési információ! február 12, 2018 8:54 Szerző mediatica Kékfény Szabálysértésre várakozó rendőrök vannak a Harcsa utca és a Szabadság utca kereszteződésében, a vasúti átkelőnél – írták többen szöveges üzenetben a Rádió Gaga üzenőfalára. A helyszínen gyakran történik közlekedési rendszabálysértés, ugyanis az áthaladó szerelvények miatt a Szabadság utcában kialakuló sort a balra kanyarodók gyakran előzik, kihasználva, hogy szemből nincs forgalom. Ezt azonban a kresz tiltja, …
Lezuhant egy repülő, 71 emberrel a fedélzetén: nincsenek túlélők február 12, 2018 8:38 Szerző mediatica Kékfény Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel – jelentette be a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium. Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter és a moszkvai régióközi közlekedési ügyészség egybehangzóan közölte, hogy a Ramenszkojei járásban, Styepanovszkaja falu környékén bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A belföldi járatot teljesítő repülőgép törzse a …