Sport

BL – A Steauának sikerült: 2-0 Tbilisziben

Előnyt szerzett a Steaua a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén, Tbilisziben. A bukaresti csapat kedden este Iancu két góljával 2-0-ra legyőzte a helybéli Dinamót. A mérkőzést a házigazdák kezdték jobban, a román csapat az első félidő második felében kezdte “mutatni magát”. Igazán veszélyes helyzetet azonban egyik fél sem igen tudott kialakítani magának ebben

Életmentő választás: így élte túl a román-magyar alpinisták csoportja a Himaláján történt terrorista támadást

Életmentő választásnak bizonyult, hogy a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatra a legnehezebbnek tartott Schell-útvonalon mászott fel a csúcsot július 19-én meghódító román expedíció – mondta Török Zsolt, a csoport vezetője hétfőn, Pakisztán bukaresti nagykövetségén tartott sajtóértekezletén. Miközben a román expedíció az útvonalat építette, a hegy túloldalán június 23-án kilenc hegymászó esett egy terrorcselekmény áldozatául.

Elődöntős a magyar vízilabda-válogatott a világbajnokságon

A magyar férfi vízilabda-válogatott hat góllal nyert a görögök ellen a barcelonai világbajnokság negyeddöntőjében. A magyar válogatott parádés teljesítménnyel, nagyszerű védekezéssel, hatékony támadójátékkal valósággal ellehetetlenítette ellenfelét, amely csupán három emberelőnyös támadásból tudta bevenni Nagy Viktor kapuját. Az utolsó negyedet 4-0-ra nyerték Varga Dénesék. Az eredmény: Magyarország-Görögország 9-3 (2-1, 1-1, 2-1, 4-0). A magyar góldobók: Hosnyánszky,


Hosszú Katinka világbajnok 200 vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a barcelonai világbajnokság úszóversenyeinek második napján. Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen zárta a finálét. A 24 éves Hosszú végig magabiztosan versenyzett, és hatalmas fölénnyel, 2:07.92 perces idővel diadalmaskodott, Jakabos 2:10.95 perccel csapott célba. Hosszú Katinka a magyar úszósport 21. világbajnoki címét szerezte, az aranyérmet a nemzetközi szövetség (FINA)

Vb-negyeddöntőben a magyar női pólócsapat

Gond nélkül jutott be a legjobb nyolc közé a magyar női vízilabda-válogatott a barcelonai vizes világbajnokságon: Merész András szövetségi kapitány együttese a szombati nyolcaddöntős összecsapáson kilenc góllal, 14-5-re győzte le a briteket (a magyar góldobók: Bujka 5, Kisteleki 4, Keszthelyi, Miskolczi, Szücs, Tóth, Antal 1-1). „A tétje ennek a meccsnek csakis annyi volt, hogy a

Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

A Mercedes brit pilótája negyedszer nyert futamot a Hungaroringen, mögötte Kimi Räikkönen (Lotus) végzett a második, a vb-címvédő, a pontversenyben továbbra is éllovas Sebastian Vettel (Red Bull) a harmadik helyen. Az összetettben Vettel továbbra is vezet, közvetlen riválisával, Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben növelte előnyét, ugyanakkor a pontversenyben most már második Räikkönen közelebb férkőzött hozzá. Hamilton


2021-ig biztosan lesz Forma-1-es Magyar Nagydíj

Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője. Az erről szóló megállapodást az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és a magyar kormány részéről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá két órával a 28. Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi pályán. Az eddig érvényes

Forma-1: Tízhelyes rajtbüntetés jár az elszabaduló kerékért

A soron következő állomáson a kiharcolt pozícióhoz képest tíz hellyel hátrébbról kell majd rajtolnia mostantól annak a pilótának, akinek az autójáról a rossz rögzítés miatt leesik egy kerék edzésen vagy futamon a Forma-1-es sorozat versenyhétvégéin. Az erről szóló döntést a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Hungaroringen jelentette be pénteken. A döntés előzménye, hogy a három

Gyárfás lett a világszövetség alelnöke

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség elnökét egyhangú szavazással a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökévé választották pénteken a 203 tagországot felvonultató szervezet barcelonai kongresszusán. A nemzetközi úszóéletben ennél tekintélyesebb pozíciót még senki sem töltött be a magyar sportdiplomaták közül. Gyárfás Tamás húsz éve a Magyar Úszó Szövetség elnöke, az európai szövetségben (LEN) négy évig volt