Infarktust kapott a pilóta, az utas tette le a Boeinget június 3, 2014 23:03 Szerző mediatica Színes Az isteni gondviselés küldhette éppen arra a denveri járatra Mike Gongolt, aki egész véletlenül kapitány az amerikai légierőnél. A férfi a szabadságáról utazott haza épp a családjával, amikor menetrend szerinti Boeingen beütött a krach. A pilóta ugyanis tízezer méteres magasságban szívinfarktust kapott, és képtelen volt tovább irányítani a repülőt, a másodpilóta pedig egyedül nem tudta …
Nem vette észre, hogy több százmilliót nyert a lottón június 3, 2014 22:33 Szerző mediatica Színes A gyógyszerész asszisztensként dolgozó Kerry Poxont annyira lefoglalták a gyerekei körüli teendők és a munkája, hogy elfelejtette megnézni a lottószelvényét. A cetli a hűtőszekrényre volt mágnesezve, de három hét is eltelt, mire a kétgyerekes anyuka végre észrevette: több mint négyszázmillió forintnak megfelelő angol fontot nyert – írja a Mirror. A nő azt mondja, élete álma …
Bizarr ruhában ment a játszótérre Mariah Carey június 3, 2014 22:30 Szerző mediatica Színes Inkább egy fényes estélyre illett volna az a testre feszülő, kényes színű és majdnem földig érő ruha, amit az énekesnő egy hétköznapi programhoz választott. A 45 éves énekesnő aligha érezhette magát komfortosan a tűsarkúval kombinált szűk ruhában, amelyben játszóterezni vitte a gyerekeit, a hároméves ikrek, Moroccan és Monroe viszont felszabadultan hintáztak, és végül is ez …
Shakira hatalmas összeget fizet, hogy Piquével háljon június 3, 2014 22:27 Szerző mediatica Színes A vb előtti utolsó pillanatokat is ki akarja használni Shakira, hogy a spanyol válogatottban futballozó férje, Gerard Piqué mellett lehessen. Miközben a címvédő csapat a madridi reptéren fotóztatta magát, mielőtt a felkészülés utolsó szakaszára útra kelt volna Washingtonba, a világhírű kolumbiai énekesnő megszállt az Egyesült Államok fővárosában található Mandarin Oriental szállodában. A lehetőségek szerint próbált …
Illegális kórházi fotóval bukott le Bálint Antónia június 3, 2014 12:46 Szerző mediatica Színes Elhatárolódik Péterfy Sándor Utcai Kórház attól, amit Bálint Antónia tett. Az egykori szépségkirálynő jogsértően tett közzé egy gyerekről fotókat. „Ő Kevin. Tegnap egy akna mélyéről mentették ki a mentősök. Hogy hogyan került oda, az rejtély, de tegnap óta senki nem volt bent nála a kórházban. Ha a szüleit említik neki, zokog. Aggódom a kisfiúért. Osszátok …
Presztízsből fizeti Stohlt az RTL Klub június 3, 2014 11:35 Szerző mediatica Színes Amint híre ment, hogy Stohl Andrást szerződtetné a TV2, az RTL Klubnak is szüksége lett évek óta mellőzött sztárjára. Nem engedheti meg ugyanis a csatorna, hogy a színész a konkurenciát erősítse. Visszautasította a TV2 tízmillió forintos ajánlatát Stohl András – írta tegnap a Blikk. A Bors közben úgy tudja, az RTL Klub presztízskérdésként kezelte, hogy …
Váratlan fordulat: Majka és Dopeman verekedését kamera rögzítette június 3, 2014 10:30 Szerző mediatica Színes Továbbra is forrnak az indulatok Dopeman és Majka körül, miután szombatról vasárnapra virradó éjszaka összeverekedtek. Az érintettek másként mondják el a történteket, de talán nem kell sokáig csak az ő emlékezetükre hagyatkoznunk, mert az atrocitásról felvétel készülhetett. – Nem teszek feljelentést, nem kerülöm és nem is fogom keresni ôt. Egész este úriemberként viselkedtem, továbbra is …
25 év házasság után derült ki, hogy testvérek június 2, 2014 22:38 Szerző mediatica Színes Több mint két évtizeden keresztül élt házasságban egy szaúdi pár, akikről kiderült, testvérek – írja az Emirates 24/7. A házasokra egy helyi vallási vezető kezdett gyanakodni, ő szólt a rendőrségnek, hogy vizsgálják meg őket. A nyomozás során kiderült a pár egy anyától született. – Testvérként jöttek világra és ugyanaz az anya szoptatta őket, mikor csecsemők …
Telefon-, fax- és internetcsatlakozót fedeztek fel Adolf Hitler egykori íróasztalán! június 2, 2014 12:49 Szerző mediatica Színes Telefon-, fax- és internetcsatlakozót fedezett fel Adolf Hitler egykori íróasztalán a Bild. De hogyan és miért került oda? – teszi fel a kérdést a legnagyobb német bulvárlap. Az íróasztal, amin egykor a véres kezű náci diktátor dolgozott, 79 centi magas, két méter hosszú, egy méter széles, négy zárható fiókja van, és 1937-ben készült. A Bild …
Különös kéréssel fordult Krasznai Tündéhez egyik rajongója június 2, 2014 12:30 Szerző mediatica Színes Nem jött zavarba Krasznai Tünde, bár egyik rajongója nem mindennapi kéréssel fordult hozzá a minap. – Egyetemisták jöttek oda hozzánk, és az egyikük arra kért, írjam a mellkasára az autogramom, mert nagy poén lenne, ha így menne vizsgázni. Természetesen örömmel adtam neki aláírást, ami elég viccesen nézett ki a csupasz mellkasán – mesélte a Borsnak …