A 770-es rendelet súlyos öröksége: életekbe került a kommunista abortusztilalom


Fotó: Institutul de Investigare a Crimelor Comunismului.

Hatvan évvel ezelőtt fogadták el a 770-es számú rendeletet, amely a kommunista Romániában szinte teljesen ellehetetlenítette a terhesség önkéntes megszakítását. Az évforduló alkalmából a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet (IICCMER) és a nők és férfiak esélyegyenlőségéért felelős országos ügynökség (ANES) kétnapos rendezvénysorozaton idézi fel az intézkedés következményeit, különös tekintettel a nőkre, a gyermekekre és az úgynevezett dekrétumgenerációra.

A konferencia egyik központi témája az abortusz szigorú korlátozásának egészségügyi és társadalmi ára. A szabályozás miatt sok nő titokban, nem biztonságos körülmények között próbálta megszakítani terhességét, ami súlyos szövődményekhez, illetve halálesetekhez vezetett. A szervezők arra is felhívják a figyelmet, hogy a rendelet nyomán született, úgynevezett dekrétumgyerekek generációja a következő években nyugdíjba vonul, ami a társadalombiztosítási rendszerre is hatással lehet.

A miniszterelnöki kancellária államtitkára, Dragoș-Mihai Hotea szerint a kommunista rendszerben a nőknek alig volt beleszólásuk a saját testüket érintő döntésekbe. Felidézte, hogy az abortusztilalom következtében számos nő veszélyeztette az egészségét és az életét, miközben több súlyos veleszületett rendellenességgel világra jött gyermek maradt árván vagy került állami intézetekbe. Ezekben a gyermekek gyakran nem kaptak megfelelő orvosi ellátást, és sokan közülük életüket vesztették.

Az ANES államtitkára, Luminița Popescu arra emlékeztetett, hogy az 1990-es években mintegy százezer kiskorú élt gyermekotthonokban. Megfogalmazása szerint a kommunista állam demográfiai céljai érdekében a nők egészségét, szabadságát és életét is feláldozta, miközben nem tudta megfelelően megvédeni az állampolgárait.

A kétnapos rendezvényen a kommunista rendszer kiskorúak védelmére létrehozott intézményrendszerét, valamint a gyermekek intézetbe utalásának alternatíváit is bemutatják. A szervezők szerint fontos, hogy a rendelet áldozataira emlékezzenek, és emlékművet is állítsanak nekik. A tanácskozás egyúttal arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők önrendelkezési jogát a politikai rendszerek változása után is fenyegethetik társadalmi előítéletek, megbélyegzés és felelőtlen közbeszéd.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk