Lezárták a Soós Zoltán elleni büntetőeljárást a marosvásárhelyi alkalmazások ügyében Fotó: Soós Zoltán. Lezárta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal személyzeti felvételeivel kapcsolatos büntetőeljárást, amelyben Soós Zoltán polgármester és több hivatali munkatárs is érintett volt. A városvezető hétfőn a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az öt éve tartó vizsgálat véget ért. Soós Zoltán közlése szerint az ügyészség egyes esetekben arra jutott, hogy a felrótt cselekmények nem történtek meg, más esetekben pedig a vizsgált tettek nem merítik ki a bűncselekmény törvényi tényállását. A nyomozás 2020–2021-ben indult, és a hivatal egyes alkalmazottainak felvételét, valamint a versenyvizsgák lebonyolítását érintő feltételezett szabálytalanságokra terjedt ki. Az ügyben a polgármester mellett több köztisztviselőt, valamint a versenyvizsgákat szervező bizottságok és a humánerőforrás-osztály munkatársait is vizsgálták. A DNA hivatali visszaélés gyanúját is elemezte az eljárás során. A polgármester bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárás öt éve bizonytalanságban tartotta az érintetteket és családjaikat. Azt írta, a vizsgálat idején sem támadta az igazságszolgáltatást, és most sem politikai győzelemként akarja beállítani az ügy lezárását. Ugyanakkor szerinte azoknak is tudomásul kell venniük a döntést, akik korábban fontosnak tartották a vádakat. Soós Zoltán úgy fogalmazott, Marosvásárhelynek jelenleg nem újabb politikai konfliktusokra, hanem együttműködésre, kiszámíthatóságra és jól működő városra van szüksége. Hozzátette: a múlt tanulságait nem szabad elfelejteni, de a település jövőjét sem lehet a korábbi viták áldozatává tenni. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share október 13, 2026 7:27 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: büntetőeljárás, dna, korrupcióellenes ügyészség, marosvásárhely, polgármesteri hivatal, Soós Zoltán, személyzeti felvételek Következő hír: Marosvásárhelyt választotta ki az Európai Bizottság egy új energetikai kezdeményezésre Előző hír: Antal Árpád szigorú büntetést követel a Sepsi OSK elleni magyarellenes rigmusok miatt