Huszadik évfordulóját ünnepli a Református Mentő Misszió


Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Erdélyi Református Egyházkerület védnöksége alatt működő Református Mentő Misszió, amely a Bonus Pastor Alapítvánnyal együtt szenvedélybetegekkel foglalkozik. Horváth Levente, a mentőmisszió vezetője egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatót követően az MTI-nek elmondta: az elmúlt két évtized alatt több ezer szenvedélybeteg és hozzátartozó került személyes kapcsolatba a misszióval. A rövid terápiás programokon 1500-nál több szenvedélybeteg és hozzátartozó fordult meg. Emellett a magyarózdi Drogterápiás Otthonban – a 2005-ös megnyitása óta – közel 250 gyógyulni vágyó vett részt a hosszú terápiás programon. Horváth Levente elmondta, hogy ezeknek a betegeknek mintegy fele nem esett vissza, ami nagyon magas aránynak számít. Erdély és Partium 13 településén támogatócsoportok működnek, amelyeket önkéntes “szabadultak” – gyógyult szenvedélybetegek – és szakemberek vezetnek. A magyarózdi Pekri-Radák-kastély egykori magtárában kialakított otthonban lakók között van alkohol-, kábítószer-, szerencsejáték-, internetfüggő és egyéb függőségben szenvedő személy. A magyarózdi otthon ökumenikus jellegű, támogatásába a többi erdélyi magyar történelmi egyház is bekapcsolódott. Magyarózdon – ahol az egyetlen erdélyi magyar nyelvű szenvedélybeteg-kezelő központ működik – a kanadai Portage módszert használják, amelynél nagyon fontos szerep jut a terápiás közösségnek. Az ott lakók hat-kilenc hónap alatt olyan visszajelző közösségbe kerülnek, ahol tükörképet kapnak életükről. A kezelés az önismeretre helyezi a hangsúlyt – mondta el Horváth Levente. Az otthon lakóinak zöme erdélyi magyar, de megkeresték már őket magyarországiak is. Az otthon akkreditált intézmény, amely stabil szakembergárdával rendelkezik. Horváth Levente sajnálattal állapította meg, hogy a román állam nem támogatja az intézményt. Ugyanakkor kedvező fejleménynek tartja, hogy a romániai társadalom érzékenyebbé vált a szenvedélybetegek iránt, és az emberek kezdik felismerni, nem megbélyegezni, hanem segíteni kell őket. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk