Minden marosvásárhelyi tanintézmény kétnyelvű táblát kap


Hamarosan magyar és román nyelven is olvasható lesz a marosvásárhelyi óvodák és iskolák épületének homlokzatán az intézmény neve a helyi önkormányzat döntése értelmében. Peti András városi tanácsos szerint az oktatási intézmények nevének a feliratozásakor a helyi közigazgatási törvény előírásainak tesznek eleget, amely kötelezővé teszi a közérdekű információk kifüggesztését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot. Így nemcsak a magyar és a vegyes tannyelvű tanintézmények kapnak kétnyelvű feliratot, hanem az összes óvoda, elemi, általános és középiskola homlokzatára felkerülnek a táblák. A határozat gyakorlatba ültetését számos lépés előzi meg: a prefektusnak jogerőre kell emelnie a határozatot, a tanácsosoknak a helyi költségvetésből el kell különíteniük a táblák elkészíttetési és kifüggesztési költségeinek fedezéséhez szükséges összeget, valamint közbeszerzési eljárást kell szerveznie az önkormányzatnak. Ezzel együtt Peti András abban reménykedik, hogy a táblák a tavaszi vakáció végén már a helyükön lesznek. transindex

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk