Amerikai kampány: „mindig találni néhány seggfejet”


Nyilvánosságra került egy videó, amely szerint tudatosan szítanak erőszakot Donald Trump kampányrendezvényein. A videót rejtett kamerával készítettek, a CNN hírtelevízió is bemutatta. Megerősíti a gyanút, hogy a Trump-rendezvényeken időről-időre elszabaduló erőszakot előre megfontoltan szítják.

A felvételen Scott Foval, az Emberek az amerikai útért nevű demokrata párti aktivista szervezet igazgató-helyettese azt magyarázza, milyen módszerekkel lehet erőszakot szítani egy-egy rendezvényen.

„Megvan ehhez a forgatókönyv” – mondja. „Mindegy, hogy a gyűlés helyszínén belül vagy kívül történik, a lényeg az, hogy konfliktust robbantsunk ki” – okítja az aktivistákat, majd részletezi, hogy először vitát kell kirobbantani, lehetőleg „pszichopatákkal folytatandó viták” révén, „mindig lehet találni néhány seggfejet, aki erre alkalmas”.

A videót egy ismert republikánus aktivista, James O’Keefe rögzítette a Veritas Akcióterv nevű, a republikánusokhoz közelálló szervezet nevében. A felvételen más, erőszakra felkészítő aktivisták is láthatók, amint éppen azt beszélik meg, hogy milyen módszerekkel robbantsanak ki zűrzavart és erőszakot Trump rendezvényein.

A résztvevők között látható Robert Creamer, aki nem más, mint az egyik demokrata párti képviselőnő, Jan Schakowsky férje. Creamer a videó nyilvánosságra kerülése után azonnal közleményt adott ki, amelyben benyújtotta lemondását a Demokrácia-partnerek nevű szervezet éléről. Ez a szervezet dolgozik együtt szorosan az Emberek az amerikai útért nevű csoporttal. Creamer besegített a Demokrata Országos Bizottságnak is a Clinton-kampányban. Emellett vezetője a Mobilizálni nevű csoportnak is. Közleményében Creamer azt állította, hogy a Foval-féle csapattal a Demokrácia-partnerek csak szerződéses viszonyban állt, és már meg is szakította velük a kapcsolatot. Egyúttal az O’Keefe által készített videót „kémkedési hadműveletnek” nevezte.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk