Így nőtt a nézőszám a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál


KÖZLEMÉNY | Kimagasló eredményekkel zárta a 2014-es évet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A számok tekintetétben a néhány éve tartó felfelé ívelő tendencia folyatódni látszik. A Nemzeti Színház 2014-es évi teljesítményéről szóló statisztika minden téren növekedéseket mutat. A színház két tagozata itthon összesen 254, más helyszínen pedig 39 előadást játszott (ebből 17 premier volt), amelyet a tavalyihoz képest 7%-kal több, amelyeket mintegy 64 ezer néző látott. Egyre több estén örvendhettünk teltháznak, hiszen a Nagyterem lefedettsége a Tompa Miklós Társulat előadásain 14 százalékkal, a Liviu Rebreanu Társulat előadásain 10 százalékkal, a Kisteremben pedig mindkét tagozaton egyformán 7 százalékkal volt nagyobb az előző évhez képest. Összegezve, az egész éves teremkihasználtság meghaladja a 80%-ot.

A két társulat összesen 13 különböző színházi fesztiválon és találkozón vett részt. Mindkét társulat meghívást kapott a bukaresti Nemzeti Színházi Fesztiválra (FNT). Az ország legrangosabb színházi seregszemléjén színházunk a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, valamint az Alina Nelega által írt és rendezett În trafic [Dugóban] című produkciókkal vendégszerepelt. Alina Nelega darabja a 2014-es UNITER-gálán elnyerte az év legjobb román színdarabjának járó elismerést. Radu Afrim előadását ezen kívül az Interetnikai Színházi Fesztivál, az egyedüli magyar nyelvű produkcióként a sepsiszentgyörgyi Atelier Fesztivál is vendégül látta, mely utóbbin B. Fülöp Erzsébetet a legjobb női főszerepért, Galló Ernőt pedig a legjobb férfi mellékszerepért díjazták. Ugyanezzel az előadással lépett színpadra második alkalommal a Tompa Miklós Társulat a lengyelországi Katowicében, az Europe in Śląski [Európa Sziléziában] elnevezésű nemzetközi fórumon. Magyarországon a budapesti Thália Színház Határon Túli Hétfők programsorozatában vendégszerepelt a Figaro. Az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz című előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozóról a zsűri különdíját hozta haza, és a Hogyne, drágám! című másik Székely-darabbal együtt a Kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiválján is képviselte a Tompa Miklós Társulatot. A szerző által jegyzett Bányavakság című előadás a tavaly a temesvári Román Drámafesztivál programjában kapott helyet, ahol a Liviu Rebreanu Társulat Genovese-effektus [Efectul Genovese] és a Hármaspont [Punct triplu] című előadásokkal vendégszerepelt. Ez utóbbi több meghívásnak eleget téve látható volt még az aradi Underground Fesztiválon, a szebeni Sibfesten és a nagyváradi Rövid Dráma Fesztiválon is. Mihai Măniuţiu és Ada Milea közös Don Quijote átirata a Nemzetközi Színházi Találkozó keretén belül Kolozsváron valamint a bukaresti Festen-en is vendégszerepelt, ahol közönségdíjjal tüntették ki. Az itthon is nagy sikernek örvendő Moliére-komédiát, a Nők iskoláját a Galaci Nemzeti Vígjáték Fesztivál, a kortárs ír drámából készült Veszélyes sérülések című produkciót pedig a besztercei Színház- és Irodalom Fesztivál látta vendégül a tavalyi évben. Nem csak a fesztiválvendég, de a házigazda szerepét is magára öltötte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Conect2Act elnevezésű kortárs színházi fesztivál szervezőjeként. A három napos rendezvénysorozat, mely 2014-ben már második alkalommal került megszervezésre, a Nemzeti Színház és az Ariel Ifjúsági és Bábszínház helyszínein zajlott. 2014-ben Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában és a Nemzeti Színház társszervezésében zajlott a román színházi szakma legrangosabb eseménye, az UNITER (Román Színházi Szövetség) díjátadó gálája. A Nemzeti Színház partnere volt még és helyszínt biztosított két könyvvásárnak (a 20. Nemzetközi Könyvvásárnak és az első alkalommal megszervezett helyi BookFestnek) valamint a nemzetközi szintű Múzeumok Éjszakája programnak. A fiatal generációval való kapcsolat felvételének jegyében tavaly is bekapcsolódott az Iskola másként programba, illetve idén is volt elsősorban óvódásokat és kisiskolásokat megszólító karácsonyi angyalváró játszóház. Szociális programok szervezése vagy azok támogatása is fontos szerepet töltött be a színház életében. Pályázati úton sikerült 30 hátrányos helyzetű tanulót színházi élményben részesíteni. Az Osszuk meg az ünnep örömét! / Împarte bucuria jocului elnevezésű kampány keretén belül összegyűlt játékokat és egyéb adományokat a Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei a Szent Erzsébet Alapítvány és a Marosszentgyörgyön található családias típusú házakban élő gondozásban lévő gyermekekhez jutatták el. Tavaly alakult meg a színházkutató központ a Nemzeti Színház keretén belül, melynek célja a színházalapítástól napjainkig terjedő gyűjtemény digitalizálása és nyilvánosságra hozása. A feldolgozott anyagok egy részét már megtekinthető a Nemzeti Színház honlapján. A színházi örökség megvédése és ápolása mellett a színházkutató központ emléknapok, kiállítások és konferenciák szervezését is célul tűzte ki, továbbá azoknak a diákoknak, doktorandusoknak kívánja elősegíteni a munkáját, akik szakdolgozatukat a marosvásárhelyi színházművészetről írják. Színházunk nagy hangsúlyt fektet a néhány évvel ezelőtt elindított önkéntes programra. Éppen ezért, mindkét társulatnál, 2014-ben is tovább működött, az önkéntesek munkája, akik hozzásegítettek a közönséggel való kapcsolattartásban. 2014-ben jött létre a Guga Jr. Ifjúsági Színjátszó csoport is, mely azoknak a fiataloknak szól, akik jobban szeretnék megismeri a színház világát. Ezeknek a fiataloknak színészi, dramaturgiai és rendezői műhelyeket szerveztek. A színjátszó csoport munkájának eredménye a Shoes című előadás Scott Johnston skót rendező irányításával. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szorosabb kapcsolatot ápolt a városban lévő iskolákkal. A Színházi óra című projekt keretén belül színészeink nyílt órákat tartottak különböző iskolákban. Ugyanakkor színházunk partnere és házigazdája volt az első ízben megrendezett Iskolai Színház Fesztiválnak. A közösségi szellem, a kultúra minél szélesebb körben való terjesztése érdekében cégek és magánszemélyek is támogatták színházunkat. Mindezekért hálás köszönettel tartozunk minden támogatónknak: mecénásainknak, a médiának, a városi és megyei tanácsnak, de mindenekelőtt és -fölött nézőinknek. Mert a meghirdetés, a befektetés, a fejlesztéseink és fejlődésünk – mind művészi, mind pedig emberi téren mit sem érnek, ha nem találnak célba. A cél pedig nem más, mint a sok régi és egyre több új nézőnk, akiknek bizalmát, jó és kevésbé méltányoló véleményét is egyaránt, de legfőképpen szeretetét ezúton köszönjük! Köszönjük Marosvásárhely!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk