Bajnai ügye a mentelmi bizottság elé kerülhet


Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elé kerülhet Bajnai Gordon képviselői vagyonbevallási ügye – írja a Magyar Hírlap szombati számában. A lap korábbi cikkét idézve emlékeztet arra, hogy – a már nem képviselő – Bajnai Gordon tavalyi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel céges osztalékát. Hiányosság még, hogy élettársáról sem tett említést, holott a törvény értelmében a képviselők családtagjai is vagyonbevallásra kötelezettek. A mentelmi bizottság jelenlegi elnökét, Vejkey Imrét külföldi útja miatt nem érte el a Magyar Hírlap, a testület előző elnöke, Rubovszky György azonban azt mondta a lapnak: úgy tudja, ezt az ügyet a mentelmi bizottság tárgyalni fogja. Elmondta azt is, hogy súlyos szankciói vannak annak, ha egy képviselő vagy családtagja eltitkolja jövedelmét, vagy elmulasztja a vagyonbevallás benyújtását: a képviselő a vagyonbevallás benyújtásáig semmilyen juttatásban nem részesülhet, és ha a képviselőséggel összeférhetetlen helyzetet nem orvosolja, az mandátumvesztéssel jár. “Ez a hajó Bajnai Gordon esetében elment” – ismerte el Rubovszky György, mondván, az Együtt listájáról a parlamentbe jutott politikus letette ugyan a képviselői esküt, ám mandátumáról hamar lemondott. A lap beszámol arról is, megkeresték az Együtt – a Korszakváltók Pártját is, hogy megtudják az élettárs vagyonnyilatkozata elmaradásának okát, de lapzártáig nem kaptak választ. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk