A szlovákiai magyar oktatásügy megerősítéséről egyeztettek Dunaszerdahelyen


A szlovákiai magyar oktatásügy megerősítésének és fejlesztésének módjairól egyeztettek azon a széleskörű, magyar-magyar párbeszédnek nevezett fórumon, amelyet országos szervezettségű magyar intézmények képviselőinek részvételével tartottak hétfőn Dunaszerdahelyen.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) által még októberben kezdeményezett fórumon – amelyen az MKP és a Most-Híd szlovák-magyar párt vezetőin és szakpolitikusai kívül az országos szervezettségű felvidéki magyar szakmai és civil szervezetek, illetve önkormányzatok képviselői is részt vettek – egy közös nyilatkozatot is elfogadtak. Ebben olyan alapvetéseket rögzítettek, amelyek megvalósítására belátható időn belül sor kerülhet.

A fórum mintegy száz résztvevője által aláírt, az MTI-nek is eljutatott dokumentumban egyebek mellett szerepel az oktatásügyi önkormányzatiság megteremtése, azon belül az önálló kerettanterv megalkotása, a kisebbségi oktatásügy fogalmának törvényben való rögzítése, illetve a nemzetiségi iskolahálózat fogalmának bevezetése is. A nyilatkozatban megfogalmazott célkitűzések között szerepel továbbá a jó minőségű oktatás garanciájának megteremtése, valamint a szlovák nyelvoktatás minőségének javítása és a magyar ajkú romák felzárkóztatásának gyorsítása is.

Menyhárt József, az MKP elnöke a fórum után a magyar közmédiának azt mondta: oktatásügyének bebiztosítása nélkül megállíthatatlan a felvidéki magyarság asszimilációja, a közösséget azonban megtarthatóvá teszik azok megoldások, amelyek megszületnek a most indult párbeszéd során. A mostani fórum annak a kinyilatkoztatása volt – tette hozzá -, hogy eljött a szakpolitika ideje.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a találkozó után azt mondta: a szlovákiai magyarság megmaradásának és fejlődésének biztosítása olyan cél, amely közös, s annak megvalósításáért mindenki tehet a maga eszközeivel, ezért volt fontos most közösen megfogalmazni azt, ami minimumként elfogadható.

A felvidéki magyar közösség jövőjét érintő kérdésekről hétfőn indult magyar-magyar párbeszéd a jövőben szűkebb körben, szakmai szintű egyeztetésekkel folytatódik.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk