Az EMNP az RMDSZ-t hibáztatja az alacsony erdélyi részvételi arányért


Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hibáztatja amiatt, hogy az erdélyi magyarok a Magyarországon élőknél kisebb arányban vettek részt a bevándorlási kvótákról vasárnap tartott népszavazáson.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke egy keddi nagyváradi sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy az RMDSZ cserben hagyta az erdélyi magyarokat a népszavazáson. A szövetség – noha a legnagyobb mozgósító erővel rendelkezik az erdélyi magyarok sorában – nem vette ki a részét a mobilizálásból. “Zavart és közönyt váltott ki az emberekből, hogy az RMDSZ vezetői nem nyilatkoztak egyértelműen és kellő időben a kvótanépszavazásról” – idézte a párt közleménye Szilágyi Zsoltot. A pártelnök megjegyezte: bár az RMDSZ a magyar nemzeti érdek legfőbb erdélyi képviselőjének tekinti magát, a népszavazás ügye is bizonyítja, hogy a szövetség nem látja el a feladatát.

Szilágyi Zsolt úgy vélte: a népszavazáson a szavazók “megkerülhetetlen erőt mutattak fel”, és ez olyan folyamatokat indíthat be az Európai Unióban, melyek felértékelik a közép-európai térséget.

Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke elmondta: a párt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) aktivistái csaknem száz településről közel 40 ezer szavazatot gyűjtöttek be, és juttattak el a magyar külképviseletekre.

Az EMNP vezetői szorgalmazták a levélszavazatok hitelességét szavatoló azonosító nyilatkozatok egyszerűsítését, és annak a mérlegelését, hogy milyen más módszerrel lehetne hatékonyabban kézbesíteni a levélcsomagokat. Szerintük az egyszerűsítésre a sok érvénytelenített levélszavazat miatt, az alternatív kézbesítési lehetőségekre pedig “a román posta kritikán aluli teljesítménye miatt” van szükség.

Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre elmondta: az EMNP választmánya pénteken dönt a decemberi “parlamenti választásokon való indulásról”.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk