Aláírta az államfő a Mihai Tudose miniszterelnöki kinevezéséről szóló rendeletet


Aláírta kedden Klaus Iohannis államfő a Mihai Tudose miniszterelnöki kinevezéséről szóló rendeletet. A kijelölt miniszterelnöknek a parlament elé kell járulnia, hogy az bizalmat szavazzon kabinetének és a kormányprogramnak – tájékoztat az Államelnöki Hivatal.

Az államfő a parlamenti pártok vezetőivel való tárgyalásokat követően, hétfő este bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének közös jelöltjét, Mihai Tudosét bízza meg kormányalakítással.

“A jelenlegi válság súlyosan árt Romániának, árt a hazai gazdaságnak és az ország külföldi megítélésének. Ennek a válságnak mielőbb véget kell vetni” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Iohannis hangsúlyozta, mielőbb új kormányra van szükség, amely “megoldja a megoldatlanul hagyott problémákat”, illetve a PSD belső válsága által előidézett gondokat, ugyanakkor felszólította a parlamenti pártokat, hogy a hét végéig zárják le az új kormány beiktatásával járó parlamenti eljárást.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk