Általános rendőri és csendőri készültség a parlamenti választások miatt


Országszerte hozzávetőlegesen 45.000 rendőr, csendőr, tűzoltó és határrendész biztosítja a közrendet és a törvények betartását a parlamenti választások napján – nyilatkozta szombaton a Belügyminisztérium szóvivője. Monica Dajbog szerint a tárca illetékesei utánajárnak minden, a választási folyamattal kapcsolatos esetleges kihágásra vagy bűncselekményre vonatkozó feljelentésnek.

A szóvivő szerint vasárnap reggel 8 órától kezdődően a belügyminisztérium kötelékébe tartozó rendfenntartó szervek rendszeresen beszámolnak majd az esetleges választási incidensekről.

Dajbog hozzátette, szombaton a rendőrség és a csendőrség feladata biztosítani a szavazókörzeteknek kiszállított szavazólapok, illetve a voksoláshoz szükséges egyéb eszközök védelmét.

A szóvivő hangsúlyozta, a parlamenti választások szervezését szabályozó 2015/208-as törvény értelmében szombaton 18 órakor a szavazókörzeti elnököknek ellenőrizniük kell, hogy rendelkezésre áll-e a szavazáshoz szükséges minden eszköz, ugyanakkor gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazókörzetnek helyet adó épületben ne legyenek választásipropaganda-anyagok.

A törvény előírja azt is, hogy a szavazókörzet elhagyásakor az elnöknek le kell zárnia a szavazóhelyiséget, amelyből tilos kivinni az ellenőrző bélyegzőket, a VOTAT feliratú bélyegzőket és a szavazólapokat. A szombatról vasárnapra virradó éjszaka a belügyminisztérium egységei biztosítják a szavazóköröket – tette hozzá Dajbog.

A szavazókörzeti választási irodák vasárnap reggel 6 órakor kezdik el a munkát, amikor az elnöknek ismét ellenőriznie kell az urnákat, a szavazólapokat és a bélyegzőket. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyitnak, és este 9 órakor zárnak.

Monica Dajbog szerint a lakosság-nyilvántartó hivatalok egész héten hosszabbított programmal működtek. Szombaton 16 óráig, vasárnap 21 óráig fogadják azokat az állampolgárokat, akik voksolni szeretnének, de nincs érvényes személyazonossági okmányuk.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk