Autonómia éve: 2013


Az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a 2013-as esztendőt.

EMNT-autonómia-éve-Toró-T-Tibor
Tőkés László EMNT-elnök javaslatát kézfelemeléssel szavazta meg szombaton a Válaszd az életet, válaszd az autonómiát című, Szatmárnémetiben tartott konferencia közel négyszáz fős hallgatósága. A volt püspök arra kérte az autonómia híveit, töltsék meg tartalommal az autonómia évét, szervezzenek rendezvényeket az autonómia szolgálatában. A konferencián előadóként részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke ma már hibának látja, hogy tíz évvel ezelőtt nem alapítottak pártot. Hozzátette, hogy az EMNT tíz évvel ezelőtti zászlóbontásakor még úgy látták, a pártosodó Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben egy igazi, mindenkit befogadó szövetséget kell létrehozni. A konferencia résztvevői “Szatmári nyilatkozat” címmel dokumentumot fogadtak el, amelyben kinyilvánították, hogy a cselekvés útját választják az autonómia elérésének érdekében. Leszögezték, hogy a közösség sikeréhez nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében ki kell alakítaniuk az autonómia központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között. A szatmári nyilatkozatban azt is leszögezték, újra benyújtják a román parlamentben az autonómia törvénytervezeteit, és ha szükséges, több százezer aláírással nyomatékosítják azokat. Ezzel egy időben azonban a parlamenten kívüli jogszerű politikai nyomásgyakorlás eszközeit is szükségesnek tartják. A konferencia résztvevői a Partiumi Autonómia Tanács megalapításának szándéknyilatkozatát is elfogadták. Szilágyi Ferenc, az EMNT alelnöke előadásában úgy vélte, hogy a Magyarországgal szomszédos régió jobb adottságokkal rendelkezik az autonómia elérésére, mint a Székelyföld, hiszen szervesen kapcsolódik Magyarországhoz. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk