Az államfő összehívta a legfelsőbb védelmi tanácsot Fotó: Nicușor Dan. MTI – Szerdára összehívta a legfelsőbb védelmi tanács ülését a közel-keleti helyzet miatt Nicusor Dan államfő – közölte a bukaresti elnöki hivatal kedden. A nemzetbiztonsági testület rendkívüli tanácskozásán az iráni konfliktus Romániát érintő következményeit elemzik, illetve további külföldi katonák Romániába vezénylésének engedélyezéséről döntenek. Bár az elnöki hivatal közleménye nem pontosítja, hogy milyen csapatok, illetve felszerelések érkeznek, a bukaresti média – hivatalos értesülésekre hivatkozva – arra számít, hogy az amerikai légierőnek a Fekete-tenger partján, a Mihail Kogalniceanu légitámaszponton állomásozó kontingensét egészítik ki. A Digi 24 hírtelevízió felidézte, hogy az iráni nukleáris létesítmények ellen intézett tavalyi légitámadások során a brit légierő gépei használták ideiglenes támaszpontként a Mihail Kogalniceanu bázist. Az Egyesült Államok tavaly novemberben jelentette be, hogy csökkenti a Romániában állomásozó katonái létszámát. A román média szerint a korábbi 1600 helyett mintegy ezer amerikai katona szolgál Romániában, többségük továbbra is a Fekete-tenger partján. A létszámcsökkentés nem érintette az aranyosgyerési katonai repülőtéren állomásozó, mintegy száz tagú amerikai kontingenst, sem az amerikai ballisztikusrakéta-elhárító rendszernek a dél-romániai Deveselura telepített bázisán szolgáló mintegy 200 katonát. A védelmi tanács szerdai ülésén a közel-keleti konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacot érintő következményeit is elemzik. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share március 11, 2026 7:54 Szerző mediatica Politika Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: amerikai katonák, aranyosgyerési repülőtér, Deveselu rakétabázis, Irán, közel-keleti konfliktus, legfelsőbb védelmi tanács, Mihail Kogălniceanu légitámaszpont, Nicușor Dan, Románia, üzemanyagpiac Következő hír: Székely szabadság napja – Több száz tüntető követelt autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen Előző hír: Politikai patthelyzet: nem sikerült új ombudsmant választani