Kormányalakítás: Iohannis egyértelműsítette álláspontját a miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatosan


Klaus Iohannis államfő megerősítette kedden, hogy ragaszkodik októberben nyilvánosságra hozott feddhetetlenségi feltételeihez, miszerint Romániában nem fog kormányalakítási megbízást kapni elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló politikus.

A parlamenti választások után tartott első sajtóértekezletén Iohannis bejelentette, hogy a kormányalakítás előkészítése érdekében szerdára konzultációra hívja a parlamenti mandátumhoz jutott pártokat.

Elsőként délelőtt 10 órától a szociáldemokratákkal találkozik Klaus Johannis, 11-től a liberálisokat fogadja, majd a Mentsétek Meg Romániát Szövetség következik déli 12 órakor, a sort végül délután 1-kor a Liberálisok és Demokraták Szövetsége zárja. Az ebédszünet után az RMDSZ képviselőit várják legelőbb a Cotroceni Palotába, mégpedig délután 4-re, majd a Népi Mozgalom Pártja következik 17 órakor és végül 18 órakor a nemzeti kisebbségek csoportja.

A megbeszélések elsődleges célja kijelölni azt a politikust, akit megbíznak a kormány megalakításával. Minden küldöttségben öt személy kaphat helyet.

Az államfő feddhetetlenségre vonatkozó üzenete a győztes Szociáldemokrata Pártnak (PSD) szól, amely vasárnap a voksok több mint 45 százalékát szerezte meg. Liviu Dragnea pártelnököt, akit a szociáldemokraták szerint leginkább megillet a kormányfői tisztség, áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-ben tartott, az akkori államfő leváltásáról szóló népszavazással kapcsolatos korrupciós perben.

MTI | Digi24 | mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk