Magyarkérdés – Bukarestbe látogat Martonyi János


Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával. Erről is beszélt Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A székely zászlók ügyét – főleg a román médiában – kísérő “hisztérikus megnyilvánulásoknak” az elkerülésére “lépések történtek” – mondta Németh Zsolt. Magyarország megpróbál egyeztetni a székely zászló kérdésén túl más, hasonlóan érzékeny kérdésekről is – mint például a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye -, továbbá igyekszik visszatérni azokra a kérdésekre, amelyek “az elmúlt években nagyon meghatározó módon és pozitívan formálták a magyar-román viszonyt, mint például a közös infrastruktúra-fejlesztés” – tette hozzá a külügyi államtitkár. Tavaly többször váltott ki tiltakozást és okozott feszültséget, hogy a Marosvásárhely Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen hátrányos megkülönböztetés éri az egyetemre jelentkező, ott tanuló és oktató magyar anyanyelvűeket. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk