Megakadályozta a szenátus a bűnvadi eljárás indítását Varujan Vosganian ellen


Mindezt annak ellenére, hogy az új államfő, Klaus Johannis többször felszólította a parlamentet, hogy ne gördítsen akadályt párttársa elszámoltatásának útjába. A döntést Iohannis a szavazás után bírálta, szerinte a törvényt mindenkinek egyformán kell tisztelnie. A szenátus csütörtökön az ügyészség kérését utasította el, amelyben a nyomozó hatóság bűnvádi eljárást indítását kérvényezte Varujan Vosganian szenátor ellen, aki korábban gazdasági miniszter volt: a szavazáson a jelen lévő 132 szenátor közül csak 56-an támogatták az ügyészség kérését, 71-en ellene szavaztak, és öt érvénytelen voksot számoltak össze. A parlament döntése azért váratlan, mert Klaus Johannis román államelnök tavaly novemberi megválasztása óta az ügyészség valamennyi hasonló kérését elfogadta a törvényhozói testület. Vosganian a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tagja, amelynek színeiben Iohannis elnöki mandátumot nyert. Az államfő többször felszólította a parlamentet, ne akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját. Vosganian esetében a szenátus már másodszor utasította el az ügyészség kérését. A volt minisztert hivatali visszaéléssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és sikkasztásban való bűnrészességgel gyanúsítják amiatt, hogy több tisztségviselővel együtt indokolatlanul biztosítottak kedvezményesen földgázt egy román vállalkozó gyárának, s emiatt veszélybe sodorták Románia energiabiztonságát, mert abban az időszakban nem tárolhattak elegendő tartalék nyersanyagot a tározókban. A volt miniszter azzal védekezett, hogy a döntés politikai jellegű volt, hiszen a gazdasági válság idején fontos volt a munkahelyek megtartása, és ezért tartották célszerűnek, hogy kedvezményesen biztosítsanak román állami kitermelésű földgázt a szóban forgó gyárnak. Vosganian szerint egy politikai döntés miatt senkit nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni, és azt is kifogásolta, hogy a korábbi ügyészségi kéréshez képest a mostani beadványban nem szerepelt semmilyen új bizonyíték vagy gyanú, ami a kiadatásának újbóli kérvényezését indokolná. Az ügyészek által kifogásolt szerződést a szintén liberális Calin Popescu Tariceanu jelenlegi szenátusi elnök vezette kormány idején kötötték meg. Johannis közvetlenül a szavazás után bírálta a szenátus döntését. Úgy vélte, hogy a törvényt mindenkinek egyformán kell tisztelnie, és jelezte: arra számított, hogy a szenátus megszavazza az ügyészség kérését. “A szenátorok döntése azt jelenti, hogy még nem értették meg teljes mértékben annak a változásnak a szükségességét, amelyért síkra szálltam a pártokkal folytatott konzultációk során, valamint a parlamentben elmondott legutóbbi beszédemben” – írta Iohannis egy közösségi oldalon. A román parlament a tavalyi elnökválasztás előtt már többször megtagadta az ügyészek hasonló kéréseit, és ezért Romániát többször bírálat érte az Európai Bizottság és az Egyesült Államok részéről. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk