Több mint 600 olyan fiatal élhet először választójogával, aki december 11-én tölti be 18. születésnapját


Több mint 600 olyan fiatal adhatja le voksát életében először, aki vasárnap ünnepli 18. születésnapját – jelentette be a belügyminisztérium sajtószóvivője, Monica Dajbog.

“A szavazás 7 órakor kezdődött és 21 óráig tart. Azok a személyek, akik este 9-kor a szavazóhelyiségekben tartózkodnak, még leadhatják voksukat. Minden olyan személy szavazhat, aki betöltötte 18. életévét, beleértve azt a 617 személyt is, akik ma lettek nagykorúak” – mondta a szóvivő.

A lakosság-nyilvántartó hivatalok vasárnap is nyitva tartanak, így akinek nincs érvényes személyazonossági igazolványa, az készíttethet a mai nap folyamán. A törvénytelen voksolást vagy egyéb rendellenességeket az informatikai rendszeren keresztül azonnal közlik a belügyminisztérium munkatársaival. Az urnazárás után videón rögzítik a szavazatszámlálást – tette hozzá a belügyminisztérium sajtószóvivője, Monica Dajbog.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk