Kanállal kaparták ki a vécéből a beszorult nőt


Meglehetősen bizarr kalandban volt része egy kínai nőnek, aki egy Guangxi tartománybeli lakásban belecsúszott a vécébe. A tűzoltókat kellett hívni, hogy kiszabadítsák, ám ők hiába próbálkoztak a hagyományos eszközeikkel, a porcelánt nem tudták úgy kivájni, hogy az ne veszélyeztesse a nő testi épségét. Így aztán szó szerint egy kanállal sikerült kimenekíteni a nőt, azzal kaparták a betont és tágították ki annyira, hogy végre ki tudta húzni a lábát az áldozat.

A távol-keleti országban gyakorta nem a nálunk ismert módon alakítják ki a vécét, amire rá lehet ülni, hanem a padlózattal egy szintben lévő csatornanyílás képezi azt, és csak fölé kell guggolni. Ez azonban már nem egyszer okozott baleseteket: könnyebb belelépni és aztán beszorulni, mint a nyugati típusú ülővécékbe. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk