Leugrott egy 9 éves lány a négyemeletes blokkról


Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken egy bukaresti kislányt, aki öngyilkos akart lenni, mert félt az apja haragjától – írja a Mediafax. Negyedik emeleti lakásuk ablakából ugrott ki, de életben maradt, mert egy tömbház melletti fa lassította a zuhanását. A kislány a öngyilkosságot akkor kísérelte meg, amikor egyedül maradt otthon. Rendőrségi források szerint még búcsúlevelet is hátrahagyott, amelyben azt írta: apja elvárta, hogy legyen jó matematikából, de utálta és nem értette ezt a tantárgyat.

Képünk illusztráció
A kislány a kezét törte, ezt műteni is kell, az esetleges belső sérüléseit a “Marie Curie” Gyerekkórházban vizsgálják ki. ► maszol

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk