Pogány Judit támogatta a bíróságon fiát


A Fővárosi Törvényszéken tegnap megkezdődött a különösen nagy kárt okozó csalás ügyében P. Koltai Gábor és társai ellen indított per. Már fél órával a tárgyalás előtt ott toporgott a Koltai család egy része a tárgyalóterem előtt. Koltai Róbert azonban nem vett részt fia tárgyalásán, noha Gábort elsőrendű vádlottként hallgatták meg. Gábor édesanyja, Pogány Judit azonban elkísérte fiát, és jelenlétével végig támogatta. A színész-rendező édesapával felesége és fia telefonon tartotta a kapcsolatot a tárgyalás szüneteiben, így számoltak be neki a per fejleményeiről. A már három éve húzódó ügyben mostanra született meg a szakértői vélemény, amely után elkezdték a vádlottak kihallgatását, s ez a következő hét végéig tart majd. Koltai Róbert fia és három társa ellen csalás, adócsalás, magánokirat-hamisítás gyanújával indult eljárás. Házkutatást is tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói, amely után öt hónapig ült előzetes letartóztatásban P. Koltai Gábor, majd szintén öt hónapig házi őrizetben volt, és sokáig a lakhelyét sem hagyhatta el. A vádirat szerint off-shore cégeken keresztül a gyanúsítottak különböző filmekre állami támogatásokat vettek fel. A kiadásaikat követhetetlen tulajdonosi hátterű cégek által kibocsátott hamis számlákkal igazolták, és sok film el sem készült azok közül. Az ügyészség adatai alapján a vádlottak 2,3 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot. Pogány Judit támogatta a bíróságon fiát

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk