Bernd Storck munkába állt a DAC-nál


Hivatalosan is bemutatták a DAC-nál Bernd Storckot, aki hétfőn megtartotta első edzését és sajtótájékoztatóját a dunaszerdahelyi csapat vezetőedzőjeként.

Az 57 éves szakembert – aki 2015 júliusa és 2017 októbere között a magyar válogatottat irányította – május közepén nevezték ki a felvidéki együttesnél, miután a korábbi vezetőedző, a portugál Hélder Cristovao mindössze öt tétmérkőzés után, május 31-ei határidővel távozott a csapattól.

A magyar válogatottat Eb-nyolcaddöntőig vezető német tréner bemutatásakor többek között elmondta, megkönnyíti a dolgát, hogy a csapatban több olyan magyar játékos is van (Kalmár Zsolt, Németh Krisztián, Vida Máté), akivel korábban együtt dolgozott.

„Vannak, akiket nagyon jól ismerek, ők már ismerik a stílusomat, tudják, mit várok el védekezésben és támadásban. Az, hogy többekkel együtt dolgoztam, megkönnyíti a dolgomat. Remélem, jó lesz a csapaton belüli kommunikáció, és bízom benne, hogy akiket nem ismerek, ők is hamar ráhangolódnak a többiekre” – nyilatkozta Storck.

A szlovák bajnokságból öt forduló van hátra, Storck feltett célja a jelenlegi dobogós hely megtartása és a kupadöntőbe jutás, amely öt év után jöhetne össze a csapatnak.

„A stábommal megpróbáljuk leghamarabb felkészíteni a csapatot az előttünk álló feladatokra. Egyértelmű célunk, hogy a döntőbe jussunk a kupában, hiszen ez már régen sikerült a klubnak. Szeretném, hogy sikeres legyen az a kevés idő is, ami még hátravan a szezonból” – mondta.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk