Magyar Kupa: A Honvéd nyolcadszor vagy a Mezőkövesd először?


A sorozat egyik rutinos specialistája és a kupadöntők újonca mérkőzik meg egymással szerda este 9 órakor (magyar idő szerint 20 órakor) a Puskás Arénában, a Magyar Kupa (MK) fináléjában (TV: M4 Sport).

A Mezőkövesd-Zsóry FC számára már egész biztosan történeti jelentőségű az idei kupasorozat, a klub ezt megelőzően még sosem jutott be a Magyar Kupa fináléjába. A kövesdiek ellenfele, a Budapest Honvéd ezzel szemben rutinos kupafinalista, 19. alkalommal került be a sorozat döntőjébe (legutóbb tavaly), az eddigi 18 alkalomból hétszer hódította el a végső győztesnek járó serleget (legutóbb 2009-ben).

Érdekesség, hogy mind a két vezetőedző és mind a két első számú segítő magyar válogatott labdarúgó volt játékos-pályafutása során, sőt mind a négyen megnyerték játékosként a Magyar (Népköztársasági) Kupát. A mezőkövesdi vezetőedző, Kuttor Attila négyszeres kupagyőztes, az MTK-val háromszor (1997, 1998, 2000), a Videotonnal egyszer (2006) diadalmaskodott. Segítője, Tóth Mihály – aki hajdanán Kispesten Pisont István játékostársa is volt – 1996-ban a Honvéddal, 2005-ben a Sopronnal nyerte meg a trófeát. Pisont Istvána 1989-ben a Bp. Honvéddal győzött, míg Dajka László ugyancsak a kispestiek csatáraként ünnepelt kupagyőzelmet, 1985-ben. (A teljesség kedvéért Pisont Izraelben, Tóth Norvégiában is elnyerte az országos kupát.)

Kuttor Attila és Pisont István csapattársak is voltak játékos-pályafutásuk során, 1994-ben, Verebes József kapitánysága idején, a lengyelek ellen a válogatottban léptek együtt pályára. Bármelyikük is örülhet ma este a kupasikernek, megszakít egy szériát: 2014 óta először nyer magyar edző csapata a sorozatban (akkor a Kondás Elemér vezette DVSC nyert), azóta 2014-ben és 2018-ban Nebojsa Vignjevics, 2015-ban, 2016-ban és 2017-ben Thomas Doll, 2019-ben pedig Marko Nikolics vezette MK-diadalra csapatát.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk