Együttműködési megállapodást kötött a felvidéki labdarúgó-válogatott és az MTK


Az együttműködés lényege, hogy a két csapat kölcsönösen segíti egymást elsősorban szakmai téren, de megfelelő körülmények esetén játékosmozgás tekintetében is.

Együttműködési megállapodást kötött a felvidéki labdarúgó-válogatott és az MTK. Az együttes mérföldkőhöz érkezett, és egy kényszerszünet után újra mozgásba lendült – fejtette ki a válogatottat működtető Felvidéki Labdarúgó Egyesület vasárnapi közleményében.

“A magyar labdarúgás egyik legnagyobb múltú, patinás csapata, az MTK nyújtott segítő jobbot a válogatottnak. Az együttműködés lényege, hogy a két csapat kölcsönösen segíti egymást elsősorban szakmai téren, de megfelelő körülmények esetén játékosmozgás tekintetében is” – írták.

Lesznek közös mérkőzések, megjelenések, események, amelyekből a két fél szakmailag profitálhat

Hozzátették: 2015-ös megalakulásuk óta sok minden történt velük, jó és rossz egyaránt, aztán két évvel ezelőtt egy válság vette kezdetét a csapat életében, miután

anyagi gondok miatt nem tudtak kiutazni a ConIFA világbajnokságra,

annak ellenére, hogy elsőként kvalifikálták magukat a tornára és az esélyesek között tartották őket számon. A ConIFA vb-n olyan nemzetek, kisebbségek, hontalan népek vagy éppen a világ által el nem ismert államok küzdenek meg egymással, akiknek tagfelvételi kérelmét elutasította a nemzetközi szövetség (FIFA).

“Ez rányomta a bélyegét az egész csapat hangulatára, és elkezdődött a kiútkeresés, ami reményeink szerint mostanra rendeződött. Ennek egyik jele az MTK-val kötött megállapodás is, de

nyitottak vagyunk más csapatokkal is hasonló együttműködések kialakítására”

– részletezte az együttműködési megállapodás hátterét Nagy Dávid, a válogatott alapító elnöke.

A csapat utoljára 2017 nyarán vett részt az Észak-Cipruson rendezett ConIFA Európa-bajnokságon, itt játszotta utolsó mérkőzését június 9-én Dél-Oszétia ellen (2-0). Legközelebb a FUEN által ausztriai Karintiába szervezett Europeádán szerepelt volna a nyáron, ám a világjárvány miatt az eseményt jövőre halasztották.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk