Huszonöt év után BL-csoportkörben a Ferencváros


Szerhij Rebrov vezetőedző remekül megszervezte csapata védekezését és két komolyabb norvég helyzetet leszámítva magabiztosan hozta le kapott gól nélkül a Molde elleni második találkozót, ami elegendő volt a sikerhez.

A Ferencváros huszonöt év után újra bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe: a magyar bajnokcsapat a selejtező utolsó körének visszavágóján – a múlt heti idegenbeli 3-3-at követően – gól nélküli döntetlent játszott a norvég Molde együttesével. Legutóbb a 2009/2010-es idényben volt magyar csapat a BL főtábláján, akkor a Debrecennek sikerült ez.

A ferencvárosi szurkolók, akárcsak legutóbb a Dinamo Zagreb ellen, ezúttal is a Groupama Aréna oldalából bíztatták kedvenceiket, akiknek egy Edda Művek idézetet hagytak a B-közép lelátóján:…Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt!

Jól látható volt az első félidőben, hogy mindkét csapat elsődleges célja kapott gól nélkül lehozni a találkozót, így a statisztikusoknak nem volt nehéz dolguk, ugyanis kaput eltaláló lövésből egyetlenegy akadt a 45 perc alatt.

A második játékrész is hasonlóan kezdődött, mégis egy védelmi hiba után az 54. percben a norvégok kis híján megszerezték a vezetést. A túloldalon Zubkov előtt adódott nagy lehetőség, de pocsékul találta el a labdát.

Miután a norvégoknak volt fontosabb a gólszerzés, ezért a vendégcsapat nagyjából a 70. perctől feljebb tolta a védekezését, hat perccel később pedig ziccerig jutott, de Dibusz hatalmasat védett lábbal. A 87. percben újabb nagy norvég lehetőség maradt ki, és mint kiderült, ez volt az utolsó esélyük a vendégeknek.

A lefújást követően felcsendült a BL himnusza, a stadionon kívül pedig óriási tűzijáték vette kezdetét.

A csoportkörbe jutással a Ferencváros az eddig megkeresett 6,4 millió euró, mellett további 15,25 millió euróhoz jut.

A csoportkör csütörtöki sorsolását a Ferencváros a negyedik kalapból várja.


Labdarúgó BL-selejtező, playoff, visszavágó: Ferencváros-Molde (norvég) 0-0, továbbjutott: a Ferencváros, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Björn Kuipers (holland)
sárga lap: Botka (42.), illetve Aursnes (26.), James (49.), E. Hestad (55.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Heister – Haratin, Sigér (Laidouni, 79.), Somália (Frimpong, 87.) – Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov
Molde: Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Hussain (Omoijuanfo, 81.), Aursnes – E. Hestad, Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) – James

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk