Magyar Kupa: Fehérvári döntetlenjével először döntős a Mezőkövesd


A címvédő MOL Fehérvár otthonában elért 2-2-es döntetlennel a Mezőkövesd Zsóry FC története során először jutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe. Fotó: Mol Fehérvár FC

A borsodiak a hazai 1-1-es döntetlen után idegenben szerzett több góllal léptek a Puskás Arénában jövő szerdán 21 órakor kezdődő fináléba, ahol a Budapest Honvéd lesz az ellenfelük.

Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, így a címvédő Fehérvár kedvezőbb helyzetből kezdhette a visszavágót. Előnye nem tartott sokáig, mert az első igazán veszélyes támadásból megszerezte a vezetést a Mezőkövesd. Egy baloldali beadást Visar Musliu saját kapufájára fejelte, a visszapattanó labda Budu Zivzivadze testéről pattant a kapuba. Két perc múlva egyenlíthetett volna a hazai gárda, de Musliu elől az utolsó pillanatban tisztázni tudtak a védők. Az összesítésben továbbjutásra álló matyóföldiek behúzódtak kapujuk elé és gyors kontrákban bíztak, míg a fehérváriak többet birtokolták ugyan a labdát, ám helyzetbe alig tudtak kerülni.

A fordulást követően nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Fehérvár, Nego Loic közeli lövését nagy bravúrral spárgázta ki Szappanos Péter. A túloldalon egy villámgyors akció végén Pekár László viszont megduplázta a mezőkövesdiek előnyét. Pár perc múlva Armin Hodzic ziccerben Szappanosba lőtt, később javított, bombagóljával szépített a hazai csapat. Tovább rohamozott a Fehérvár, mégis a Mezőkövesd járt közelebb a gólhoz: Mihajlo Meszhi lövését a léc alól piszkálta ki Kovácsik Ádám.

Magabiztosan őrizte a kedvező eredményt a vendéggárda annak ellenére, hogy Stopira fejesgóljával egyenlítettek a hazaiak. A kupadöntőt érő gólért elkeseredetten harcoltak a fehérváriak, a csereként beálló Juhász Rolandot is csatárposzton vetették be, de nem sikerült újra betalálniuk, így idegenben szerzett több góllal a Mezőkövesd jutott a Magyar Kupa fináléjába.


Labdarúgó Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó: MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (0-1), továbbjutott: a Mezőkövesd Zsóry FC 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.
MOL Aréna Sóstó, zárt kapus, vezette: Vad II.
Gólszerzők: Hodzic (63.), Stopira (86.), illetve Zivzivadze (8.), Pekár (54.).
Sárga lap: Musliu (56.), Nego (59.), Stopira (79.), illetve Besirovic (40.), Karnyickij (44.), Nagy D. (80.).
MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Fiola (Hodzic, a szünetben), Musliu, Vinícius (Juhász R., 89.), Stopira – Elek (Futács, 77.), HouriNego (Bamgboye, 65.), Kovács I., Petrjak (Milanov, 65.) – Nikolics.
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Eperjesi, Neszterov, Pillár, Silye – Karnyickij (Nagy D., 72.), Meszhi – Pekár (Farkas D., 75.), Cseri (Vajda S.,
65.), Besirovic – Zivzivadze (Jurina, 72.).

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk