Maros KK-Nagyváradi MSK: elhalasztották!


Elhalasztották a Maros Kosárlabdaklub Nagyváradi MSK elleni mérkőzését, amelyet a férfi Nemzeti Liga 9. fordulójában játszottak volna, szombat délután. A vendégcsapat nyolc játékosa és edzője ugyanis kórházba került, miután mindannyian bélfertőzést kaptak a hétközi, EuroChallenge-kupameccset követően. A Körös-parti város csapatának ráadásul egy másik játékosát sérülés miatt kellene nélkülöznie: Titus Nicoară jobb keze sínben van. Így mivel nem tudnák kiállítani csapatukat a mérkőzésre, ezért kérték, hogy halasszák el a találkozót. A sportági szövetség helyt is adott a kérésüknek, így az összecsapást egy későbbi időpontban játsszák majd le, amelyet közös megegyezéssel választ ki a két klub. A szervezők ugyanakkor tudatták a közönséggel, hogy aki már megváltotta jegyét erre a találkozóra, az első hazai mérkőzésen felhasználhatja majd. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk