Megkoszorúzták Puskás Ferenc emlékművét


Vasárnap a görög-magyar Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt megkoszorúzták Puskás Ferenc emlékművét a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában. Szöllősi György, az eseményt szervező Puskás Intézet igazgatója arról beszélt, ha a magyar labdarúgó-válogatott Görögországban játszik, nem múlhat el úgy a nap, hogy ne emlékezzenek meg az Aranycsapat legendás játékosáról, aki edzőként BEK-döntőbe vezette az athéni együttest 1971-ben. Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal nem tudott megjelenni, de üdvözletét küldte és nagyon drukkol a magyar nemzeti együttesnek, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.

Haupt Erik, Magyarország athéni nagykövete, Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója és Nikosz Szakulisz, Puskás Ferenc egykori tolmácsa (b-j), koszorút helyez el Puskás Ferenc domborművénél a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában a görög-magyar Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt, 2015. október 12-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
“Puskás ezúttal a középpályán játszik összekötőként Magyarország és Görögország között” – mondta Haupt Erik athéni nagykövet az ünnepségen, melyen Puskás játékosai közül több mint tizen jelen voltak a koszorúzáson, köztük Antonisz Antoniadisz, aki tíz találattal gólkirály lett a BEK-ben a Panathinaikosz menetelése során. Az eseményen öten helyezték el a koszorút, Szöllősi és Haupt mellett: az Európai Sportújságírók Szövetségének görög elnöke, Jannisz Darasz, továbbá Puskás egykori tolmácsa, egyben a csapat masszőre, Nikosz Szakulisz és a zöld-fehér egyesület alelnöke. Tavaly júniusban a magyar kormány állítatta és Orbán Viktor miniszterelnök leplezte le az emléktáblát, amelyen az alábbi Puskás-idézet olvasható: “Ők is csak tizenegyen vannak…” MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk