Női kézilabda Eb: Nehéz helyzetben a magyarok


Második mérkőzésén is kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon. Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata 23-19-es vereséget szenvedett a dánoktól, és csak akkor juthat tovább biztosan a középdöntőbe, ha pénteken négy góllal legyőzi Montenegrót. A magyarok kontinensviadalon soha sem tudták legyőzni a dánokat, és most fordult elő először, hogy két vereséggel kezdtek Eb-t.

A hétfői első fordulóban a magyarok 27-22-es vereséget szenvedtek az esélytelenebb csehektől, míg a dánok egy góllal verték a montenegróiakat. Utóbbiak szerdán legyőzték a cseheket.

A dánok a papírforma alapján a kvartett legerősebb alakulata, így aztán fokozottan nehéz helyzetben volt a magyar csapat, amelyből sérülések miatt eleve sok alapember hiányzott. Eleinte felváltva estek a találatok, a dánok vezettek, a magyarok egyenlítettek, ám emberelőnyben nem sikerült megtörni a ritmust. Negyedóra után 4-3-ra vezettek az északiak, Szekeres Klárát pedig kiállították, és ekkor volt először kétgólos a különbség. A magyar csapat hét percig nem szerzett gólt, ám a viszonylag jó védekezés miatt nem szakadt le.

Rasmussen időt kért 6-3-as dán előnynél a 17. percben, és ettől, illetve a cseréktől hatékonyabbá vált a támadójáték is. A 20. percben már 8-7 volt az állás, és Görbicz Anita egyenlített volna, ám büntetője során rálépett a hétméteres vonalra. A folytatásban akadozott a dán gépezet is, ők is próbálták rendezni a sorokat, és végül 12-10-zel vonult el pihenőre.

Jól kezdték a magyarok a második félidőt, ismét az egyenlítésért harcoltak, ám Görbicz megint büntetőt hibázott. A fontos pillanatokban mindig a megremegett a játékosok keze. Nem jött a fordulat, és ezért a 43. percben 15-13-es dán előnynél Rasmussen megint időt kért. Azonban a rivális még tudta fokozni az iramot, és 19-15-re elhúzott.

Sok volt a hiba, így tíz perccel a vége előtt, 20-17-nél át kellett beszélni a hajrára vonatkozó kapitányi intelmeket. Görbicz a harmadik hétméteresét is elrontotta, ráadásul a csapat megint percekig nem szerzett gólt. Szekeres megkapta a harmadik kiállítását, így a védelem oszlopa már nem jöhetett vissza.

Fogcsikorgatva küzdött a magyar válogatott, Triscsuk Krisztina azonban szintén büntetőt hibázott, majd egy újabb lövése is célt tévesztett.

Kim Rasmussen azt mondta: a védelem ugyan jó volt, de sok hibával játszott a csapat. „Szoros mérkőzésen sok volt a hiba, és ezt nem szabad. Sok lehetőséget kihagytunk, és nehezen tudtuk áttörni a dán védelmet. Ráadásul négy büntetőt is kihagytunk. Montenegró ellen fel fogunk készülni, és jó, hogy a saját kezünkben van a sorsunk.


Dánia-Magyarország 23-19 (12-10)
A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6, Kovács 5, Triscsuk 3, Kisfaludy 2, Hornyák, Klivinyi, Bódi 1-1

A másik mérkőzésen: Montenegró-Csehország 28-27 (13-12)

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Dánia 4 pont, 2. (és már továbbjutott) Csehország 2 (54-50), 3. Montenegró 2 (49-49), 4. Magyarország 0

Az első három helyezett jut a középdöntőbe, az utolsó kiesik.

Pénteken játsszák:

  • Montenegró-Magyarország 19.30 (18.30)
  • Dánia-Csehország 21.45 (20.45)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk