Elköszönt a Petőfi Rádió Szabó Győzőtől


A csatorna a megújulás szükségességével indokolja, hogy elváltak útjaik. MTI Fotó: Kollányi Péter.

Minden műsor életében időről időre változásra, megújulásra van szükség. A Talpra magyarban Harsányi Levente mellett korábban már Peller Mariann és Kardos-Horváth János is szerepelt műsorvezetőként. Később Bikfalvi Tamás és Szabó Győző csatlakozott a reggeli műsorhoz, emlékeztet sajtóközleményében a Duna Médiaszolgáltató Zrt. A csatorna most elköszönt Szabó Győzőtől és további sok sikert kívánt a karrierjéhez, tették hozzá.

A Petőfi reggeli műsorának házigazdái, Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás egyebek mellett azt tervezik, hogy a fővárosi kijárási korlátozások enyhítése után, amikor a helyzet lehetővé teszi, élőben meghívják a műsorba a maradj otthon kampány legnépszerűbb előadóit, így többek között Ember Márkot, Pély Barnát és Kovács András Pétert. Addig is, ahogy az elmúlt két hónapban, várják a hallgatókat minden hétköznap reggel 6 és 10 óra között a Petőfi Rádióban.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk