Taggelt bejegyzések: interjú

Hat évtizedre tekint előre: beszélgetés Kelemen Lászlóval

Kelemen László népzenész, zeneszerző, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója, a Fölszállott a páva népzene- és néptánc-vetélkedő egyik megálmodója. Gazdag életpályája Gyergyóditróból indult. A Hagyományok Háza Hálózat egyéves születésnapján kérdeztük eredményeiről, terveiről. – A Hagyományok Háza budapesti székházának felújítása egyben az Intézmény megújulását is jelenti? – A Hagyományok Háza maga is új intézmény. Tizenhét éves, s

Merkel a koalíciós tárgyalások után: “Nem csorbult a tekintélyem”

Magas, de elfogadható árat fizetett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) azért, hogy stabil kormány alakulhasson Németországban – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke egy vasárnapi interjúban. A ZDF országos köztelevízióban este sugárzott beszélgetésben kiemelte, hogy fájdalmas veszteség a CDU számára a pénzügyminisztérium átadása a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD), de az alternatíva az lett volna, hogy

Alain Delon: “Sajnálkozás nélkül hagyom itt a világot”

Sajnálkozás nélkül fog meghalni, mondta a leghíresebb francia színészek egyike, a 82 éves Alain Delon a pályafutása 60. évfordulóján adott interjújában, amelyet csütörtökön közölt a Paris Match. “Az élet már nem tartogat számomra sokat, mindent megismertem, mindent láttam már. De mindenekelőtt utálom ezt a kort, hányok tőle” – közölte a színész a lappal. Úgy érzi,


Orbán Viktor interjút adott a Welt am Sonntagnak

Az EU-nak segítenie kell a menekülteken, de “nem lehet a világnak úgy segíteni, hogy tönkretesszük a saját népünket” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak adott interjúban. Hangsúlyozta, egyetért Ferenc pápával abban, hogy az EU-nak “keresztény felebaráti szeretetből” segítenie kell a menekülteken, de kérdés, hogy miként kell

“Lökdösték” az újságíró szakos egyetemistákat Déván

“Lökdösték” az újságíró szakos egyetemistákat Déván

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) riporttáborainak részvevői megszokhatták, hogy az utóbbi időben éves rendszerességgel meghirdetett és -tartott rendezvényen rendszerint nagyon fiatal pályatársak is részt vesznek. Fiatal pályatársak? Diákok, egyetemisták, akik közül egyesek talán tényleg a pályán kötnek ki; és persze, hogy vannak köztük olyanok is, akik nem – ez elkerülhetetlen. Hogy ki és miért

Médiatábor a riporttáborban: lesz riportfilm, s amit tanultak

Médiatábor a riporttáborban: lesz riportfilm, s amit tanultak

„Dokumentumfilmesnek tartanám magamat: három olyan alkotást jegyzek, amelyek kisebb-nagyobb sikereket értek el Románia és Magyarország-szerte. Egyik televízió vágójaként dolgozom, és hangosítója is vagyok, és a Babeș-Bolyain óraadóként funkcionálok: az újságíróknál videóújságírást tanítok” – mondja magáról Csibi László, akivel a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) nemrégiben Déván rendezett riporttáborában találkoztunk. Az ő, valamint a hazai magyar


Rácz Éva a MÚRE dévai riporttábora után: „Bízom a negyedik kötetben; de az ötödikben is”

Rácz Éva a MÚRE dévai riporttábora után: „Bízom a negyedik kötetben; de az ötödikben is”

Fotók: Antal Erika, Farczádi Attila „A riport az igenis a műfajok legnehezebbike és legnemesebbike; és ilyenként érdemes vele foglalkozni.” Déván rendezte 2017-es riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az elmúlt hétvégén Hunyad megye székhelyén gyűltek össze a részvevők, szám szerint 31-en, bár a szervezők eredetileg 25-ös létszámban gondolkodtak. Jelen volt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem

Macron: Európa nem szupermarket

Európa nem szupermarket címmel közölt interjút Emmanuel Macron francia államfővel csütörtökön nyolc európai újság, köztük a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap is. A tavaszi elnökválasztáson függetlenként indult volt szocialista gazdasági miniszter kiemelte: a német-francia kapcsolatokban vissza kell térni az “együttműködés szelleméhez”, amely Francois Mitterand francia államfő (1981-1995) és Helmut Kohl német kancellár (1982-1998) kapcsolatát