Taggelt bejegyzések: könnyűolaj

Visszatért a pozitív tartományba az amerikai könnyűolaj ára

A negatív árakat az idézte elő, hogy az eladók kétségbeesetten próbáltak olyan vevőket találni, akik fizikailag képesek átvenni az árut. A WTI kőolajpiac hétfői összeomlása részben annak is volt köszönhető, hogy az Egyesült Államok egyik legfontosabb olajtárolója telítetődött az oklahomai Cushingben. Az üzemeltetők rámutatnak, a piac most a júniusi szállítási szerződésekre összpontosít. Ezekkel összefüggésben kedden

Donald Trump stratégiai döntése, miután az olajár negatívba fordult

„Feltöltjük a stratégiai olajkészletünket, és azt tervezzük, hogy akár 75 millió hordót helyezünk tartalékba, ez ki is tölti valamennyi raktárfelületünket“ – mondta az elnök. Mint arról beszámoltunk, történelmi mélypontra, negatív tartományba zuhant az amerikai könnyűolaj ára: hétfőn este mínusz 37 dollár 63 centért adták – vagyis az eladó fizetett azért, hogy valaki vegye meg tőle

Nulla dollár alá csökkent az amerikai könnyűolaj ára

Nagy olajárcsökkenést okozott hétfőn a túltermelés befogadására alkalmas olajtározók szűkössége, az amerikai WTI nyersolaj éppen lejáró májusi kontraktusának jegyzése negatívba fordult, ez példátlan eset a történelemben. A koronavírus-járvány miatti gazdasági leállások jelentős mértékben csökkentették világszerte az olajfelhasználást, az olajszállítások így gyakorlatilag már a globális készleteket töltik fel. Májusra, mire életbe lép az OPEC és a