A románokkal játszik pótselejtezőt a magyar válogatott – futsal-Eb június 12, 2015 12:20 Szerző mediatica Sport A román csapattal találkozik a magyar férfi futsal-válogatott az Európa-bajnoki pótselejtezőben. Amint az európai szövetség (UEFA) a honlapján jelezte: a szerdai sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzésre szeptember 15-én Romániában, míg a visszavágóra egy héttel később Magyarországon kerül sor. A párharc győztese jut ki a februári, szerbiai kontinensviadalra. MTI
Finnországi győzelemmel szinte biztos a pótselejtező június 12, 2015 12:07 Szerző mediatica Sport Ha győz Finnországban a magyar labdarúgó-válogatott, három csapatosra szűkül az Európa-bajnoki részvételért folyó harc, s Dárdai Pál együttese szinte bebiztosítja a pótselejtezőt érő harmadik helyét a csoportban. Siker esetén Magyarország négy körrel a kvalifikációs sorozat vége előtt legalább ötpontos előnyre tenne szert a negyedik helyezettel szemben, továbbá versenyben maradna a románokkal és az északírekkel az …
Változik a királyetap a 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenyén június 12, 2015 10:48 Szerző mediatica Sport Jól haladnak a szervezők a 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenye előkészítésével, noha néhány akadályt még el kell hárítani. Elkészült az útvonalterv, több csapat is jelezte már részvételi szándékát a rangos viadalon. Újdonság, hogy a második szakasz, a „királyetap” egy teljesen új útvonalon zajlik majd. Két hónap múlva, augusztus 5. és 8. között immár kilencedik alkalommal kerül …
Jó véget ért az ASA és Dan Petrescu szappanoperája június 11, 2015 23:07 Szerző mediatica Sport Jó véget ért a szappanopera, aláírták a szerződést, amely három évre a marosvásárhelyi csapathoz köti Dan Petrescut – ezt az új edző maga jelentette be a klub csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. A szokatlanul hosszú időtartamra szóló elköteleződést a szakvezető azzal magyarázta, hogy nagyon rövid idő alatt lehetetlenségnek tartja olyan munkát végezni, amelynek nyomán egyértelműen meglátsszon a …
Az amerikaiak nyertek a világbajnok németek otthonában június 11, 2015 22:56 Szerző mediatica Sport A világbajnok német labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az amerikai csapattól a két együttes szerdai barátságos mérkőzésen. A kölni összecsapáson a hazaiak a tavalyi világbajnoki döntő hősének, Mario Götzének a találatával már a 12. percben megszerezték a vezetést, a tengerentúliak azonban Mikkel Diskerud találatával egyenlítettek. A fordulást követően mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, végül …
Finn-magyar – Dzsudzsák és Juhász szereplése kérdéses június 11, 2015 22:55 Szerző mediatica Sport Csak pénteken derül ki, hogy Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland játszhat-e a magyar labdarúgó-válogatott finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőjén. Az mlsz.hu-n olvasható beszámoló szerint az orvosi stáb mindkét játékost megvizsgálta a csütörtöki utolsó magyarországi edzés után, de egyelőre még egyikük sem teljesen egészséges. Délelőtt a futballistákat meglátogatták a családtagjaik, majd taktikai megbeszélés következett, délután pedig Dárdai …
Eb-selejtezők – Huszonhat meccs a hétvégén június 11, 2015 22:53 Szerző mediatica Sport Péntektől vasárnapig 26 selejtezőmérkőzést rendeznek a jövő évi, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra. A kilencből négy csoportban kerül sor olyan rangadóra, melyen az első és második helyezett találkozik egymással: ilyen lesz a cseh-izlandi, a walesi-belga, a magyarok csoportjában az északír-román, valamint a horvát-olasz párharc. A győztesek értelemszerűen hatalmas lépést tesznek az egyenes kvalifikáció felé. Vannak olyan csapatok, …
Az Európai Parlament Blatter azonnali távozását sürgeti június 11, 2015 22:52 Szerző mediatica Sport Az Európai Parlament a várakozásoknak megfelelően csütörtökön felszólította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy a korrupciós botrány miatt azonnal váltsa le elnökét, Joseph Blattert. Az állásfoglalás – amelyet mind a hét frakció elfogadott és nagy többséggel megszavazott – tartalmazza azt a javaslatot, hogy a rendkívüli közgyűlésig, az új elnök megválasztásáig átmeneti vezető kerüljön a szervezet …
Hajdú B. István az M4 sportcsatornához igazol június 11, 2015 22:51 Szerző mediatica Sport Hajdú B. István lett a közmédiai új sportriportere, aki a július 18-án induló M4 sportcsatornán látható Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is közvetíti majd. Az ismert kommentátort bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szombati Finnország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt már Hajdú B. István tolmácsolásában élvezhetik a nézők. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt mondta, …
A magyar női labdarúgó-válogatott legyőzte Szlovéniát június 11, 2015 22:49 Szerző mediatica Sport A magyar női labdarúgó-válogatott csütörtökön 2-1-re legyőzte Szlovénia csapatát a Szombathelyen rendezett barátságos mérkőzésen – számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja. Markó Edina együttese, amely ezúttal több kulcsjátékosát nélkülözte, az ősszel rajtoló Európa-bajnoki selejtezősorozatra készül. MTI