Taggelt bejegyzések: törökország

Erdogan: „Le kell tépni a puccsisták fejét”

A halálbüntetés visszaállítása mellett foglalt ismét állást Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnök az egy évvel ezelőtti, meghiúsított törökországi puccskísérlet áldozataira emlékezve. A Boszporusz két partján elterülő városban az államfő felavatta a hatalomátvételi kísérlet 249 halálos áldozatának tiszteletére emelt Mártírok emlékművét. Ez alkalomból mondott beszédében ismételten hangot adott eddig is ismert álláspontjának, miszerint ha a

Törökország fenyegeti Németországot!

Törökország védelmi minisztere vasárnap azt kérte Németországtól, hogy tagadja meg a politikai menedékjogot negyven volt török katonától, különben a Berlin engedékenységének kárát láthatják a kétoldalú kapcsolatok. Arról, hogy a NATO kötelékében Németországban szolgálatot teljesítő negyven török katona politikai menedékjogot kért a német hatóságoktól szombati számában a Der Spiegel című német magazin adott hírt. „Várakozásaink szerint

Merénylet áldozata lett Oroszország ankarai nagykövete

Fegyveres merényletben életét vesztette hétfő este Oroszország ankarai nagykövete. A legfrissebb jelentések szerint Mevlüt Mert Altintas szolgálaton kívüli rendőrtiszt volt a támadás elkövetője. A férfi az észak-szíriai Aleppó helyzetéről üzent felbőszült hangon, miután lelőtte a nagykövetet. A támadás az ankarai kortárs művészetek galériájában történt, ahol Andrej Karlov nagykövet éppen nyitóbeszédét mondta az “Oroszország török szemmel”


Őrizetbe vették Törökországban a kurdbarát párt több mint kétszáz tagját

Egy országos „terrorellenes” rendőrségi razzia keretében 235 embert vettek őrizetbe Törökországban hétfőn, két nappal a 44 halálos áldozatot követelő isztambuli robbantásos merénylet után – közölte a török belügyminisztérium. A belügyi tárca beszámolója szerint a hatóságok többek között a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) Isztambul, Ankara, Izmir, Antalya, Adana, Manisa, Sanliurfa, Mersin, Hakkari, Siirt, Kayseri és

Öngyilkos merényletre készülőket vettek őrizetbe Törökországban

Törökországban őrizetbe vettek hétfőn két, öngyilkos merényletekre készülő embert, feltételezhetően mindketten az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet tagjai – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A török hatóságok a szíriai határ közelében, a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományban fogták le a gyanúsítottakat, miközben azok egy kisteherautóba rakodtak be a robbanótölteteket. A 24 kilogramm TNT mellett a rajtaütés

Berlin: A halálbüntetés visszaállítása a török EU-csatlakozási folyamat végét jelentené

A Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások végét jelentené, ha Törökországban visszaállítanák a halálbüntetést – jelentette ki a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Egyben hangsúlyozta, hogy a menekültválság közös kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást el kell választani a puccskísérlet ügyétől. Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy az EU értékközösség, amelynek „álláspontja világos: kategorikusan elvetjük a halálbüntetést”. Nem lehet


Szakértő: „amatőr módon” szervezték meg a török puccskísérletet

Szakértő: „amatőr módon” szervezték meg a török puccskísérletet

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének kutatója szerint „amatőr módon” szervezték meg szombatra virradóra a törökországi puccskísérletet. „Az államcsínyek alapszabályait is figyelmen kívül hagyták” – tette hozzá Kiss Álmos Péter az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Mint kifejtette: elmulasztották a legfontosabbat, vagyis az államfőnek és azoknak az embereknek a semlegesítését, akikre a nyilvánosság hallgathat. Emellett

Katonai puccs Törökországban!

Katonai puccs Törökországban!

A török hadsereg bejelentette, hogy átvette a hatalmat. Törökország teljes területén kijárási tilalmat rendeltek el. A török hadsereg lezárta az isztambuli repülőteret, felfüggesztették az összes járatot, a katonák pedig behatoltak az állami televízió épületébe – jelentették a nemzetközi média. A török állami televízió szerint kijárási tilalmat rendeltek el az ország teljes területén. Az NTV török