Taggelt bejegyzések: tüntetés

Tizenötezer ember tüntet Bukarestben, több tízezer más városokban

Tizenötezer ember tüntet Bukarestben, több tízezer más városokban

Több ezer személy gyűlt össze vasárnap a bukaresti Egyetem téren a közkegyelmi és a Büntető törvénykönyv módosításáról szóló sürgősségirendelet-tervezetek ellen tiltakozva. A tüntetők elfoglalták a Nicolae Bălcescu sétányt is. A tiltakozók többek között azt kiabálják, hogy „Le a bűnözőkkel”, „A PSD a vörös pestis”. Emellett táblákat emelnek a magasba, amelyeken többek között az áll, hogy

Már 10 ezer ember tüntet Bukarestben

Tízezerre emelkedett a Victoria-palota felé menetelő tüntetők száma Bukarestben. A tiltakozókhoz Klaus Iohannis államfő is csatlakozott. Az elnök egy ideig a tömeggel menetelt, a tiltakozók pedig azt skandálták: ‘Iohannis velünk van!’ Később autóba ült, majd a Magheru sugárúton kiszállt, és köszöntötte az embereket. Klaus Iohannis kijelentette, azért ment az Egyetem térre, hogy kifejezze felháborodását amiatt,

Váratlan lépésre szánta el magát Klaus Iohannis

Országszerte tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőtörvénykönyv módosítása ellen tiltakozva, a bukaresti tüntetők között a tervezeteket nyíltan bíráló Klaus Iohannis államfő is megjelent. A fővárosi Egyetem-téren összegyűlt csaknem tízezer ember éppen a két kilométernyire lévő kormányszékház felé indult, amikor megérkezett közéjük Iohannis, aki szerdán a kormányülésen való


Katolikus iskola: Ami másnak szabad, azt nekünk tiltják – nézd meg a felvételt!

Katolikus iskola: Ami másnak szabad, azt nekünk tiltják – nézd meg a felvételt!

A Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett tüntetés résztvevői a marosvásárhelyi Vársétányon 2016. november 12-én. MTI Fotó: Boda L. Gergely Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta szombaton, Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében szervezett tiltakozó megmozduláson, hogy az egybegyűltek ‘csalódásukat és dühüket’ fejezik ki amiatt, hogy ami másnak természetes, azt a magyaroknak tiltják.

Tüntetőkön gázolt át a rendőrségi kisbusz

A Fülöp-szigetek amerikai nagykövetsége előtt tüntető tömegbe hajtott egy rendőrségi kisbusz. A tévéfelvételeken az látható, hogy a kisbusz többször nekimegy a tüntetőknek, miközben nekilódulva, majd tolatva próbál magának utat törni. Eközben a tiltakozók a rendőröktől elorozott gumibotokkal ütik a járművet. A Fülöp-szigeteki rendőrség 23 tüntetőt vett őrizetbe. „Egyáltalán nem adtunk okot ilyen bánásmódra” – háborgott

RCA-díjemelés: Forgalomlassítással folytatódik a tüntetés a terelőutakon

RCA-díjemelés: Forgalomlassítással folytatódik a tüntetés a terelőutakon

Kedden is tüntetnek a szállítók a kötelező felelősségbiztosítás szerintük túlságosan magas díja miatt. A városok terelőútjaira vonulnak ki az áru- és utasszállításban érdekelt cégek autói, ahol 10 kilométeres óránkénti sebességgel haladó konvojokkal akadályozzák a forgalmat. A tiltakozó megmozdulást mindaddig kívánják folytatni, ameddig a kormány megoldást nem talál a helyzetre. A kötelező felelősségbiztosítási díj egy év


Itt a válasz a szilveszteri erőszakra: kiutasítanák a bűnelkövető menekülteket

Itt a válasz a szilveszteri erőszakra: kiutasítanák a bűnelkövető menekülteket

A szilveszteri éjjelén történt tömeges szexuális zaklatásra már Merkelnek is muszáj volt lépnie, jelentős szigorítások jönnek – írja a ►Privátbankár. Angela Merkel több pontos is változtatna a jelenlegi szabályozásokon, sokkal gyorsabb kiutasítás várna azokra a menedékkérőkre, akik bűncselekményeket követnek el. A szilveszteri támadások, amelyeket az áldozatok szerint észak-afrikai és arab külsejű férfiak követtek el, egészen

Kölni erőszak: Figyelmeztette a menekülteket a miniszter

Kölni erőszak: Figyelmeztette a menekülteket a miniszter

A nők következetes védelmére szólította fel a rendőrséget szerdán Németország nő- és ifjúságügyi minisztere, a kölni szilveszteri tömeges molesztálásokra válaszul. Manuela Schwesig (SPD) szerint most nem szabad arról vitát nyitni, hogy a nőknek meg kell-e változtatniuk a viselkedésüket. „Azoknak a férfiaknak kell megváltoztatni a viselkedésüket, akik ilyet művelnek, és mindenekelőtt felelősségre kell vonni őket” –