Grosmann Lóránt emlékei – 1. A postás


Képek a vásárhelyi kispolgárok világából

„Burián nagyapám eredeti foglalkozása nyomdász és könyvkötő volt. Ez a mesterség bizonyos fokú műveltséget igénylő és egyben, a munka sajátosságaiból adódóan, műveltséget nyújtó foglalkozás volt, hiszen a nyomdász elsőként jutott hozzá a legfrissebb hírekhez, ahogyan ma mondjuk információhoz, azáltal, hogy mindent el kellett olvasnia, ami kinyomtatásra került. Érdeklődő, a család múltját kutató ember volt. Több generációra visszamenően felkutatta, és összeállította a Buriánok családfáját.  Én még láttam a családfának azt a rajzát, és emlékszem arra is, amikor nagyapám időnként elővette, és kiegészítette. Sajnos nem maradt meg, mert anyu, nem tudom, hogy a saját elhatározásából vagy a nagyapám óhajának eleget téve, betette az öreg koporsójába. Ezt nemrég Pali bátyámtól tudtam meg.” – Írta kiadatlan visszaemlékezéseiben egy negyedszázaddal ezelőtt Groszmann Lóránt vagy „Lulu bácsi” – ahogy édesapám szólítja.

Groszmann Lóránt 1928. október 1-jén született, tehát jelenleg 98 éves. A katonaság után ipariskolai művezető lett az 1950-es években, és szívesen tanított volna tovább is, de 1960-ban a Párt más feladatot rótt rá. A tanítás terén szerzett élményeiről később fogunk írni. Először, gyermek- és ifjúkoránál kívánunk kicsit elidőzni, és megmutatunk néhány olyan személyt a családjából, környezetéből, akik valamilyen hatással voltak rá.

Legelőször anyai nagyapjáról Burián Béláról szólunk. Lóránt bácsi úgy tartja, hogy tőle örökölte a család múltja iránti kíváncsiságot. Családi képei közül a legrégebbi őt ábrázolja felesége, Németh Karolina és első lánya, Berta társaságában.

Burián Béla Marosvásárhelyen született 1860. május 4-én. Édesapja, Burián Zsigmond, egy kecskeméti származású kovács, 1858-ban 24 évesen telepedett le Marosvásárhelyen, majd az itt élő Czirjék (más olvasat szerint Czirják) Karolinát vette feleségül. A Burián név cseh vagy szlovák eredetre utal, de a család a 19. században magyar anyanyelvű volt. A rokonságból egyesek egész magasra jutottak a társadalmi ranglétrán. Zsigmond egyik testvére, Burián Lajos például az akkor Vásárhelynél jóval nagyobb Szentes polgármestere volt. Ennek ellenére azt, hogy Burián Béla két keresztapja közül az egyik miként lett Sándor János királyi ítélőtáblai bíró, csak találgatni tudjuk. (Az ő azonos nevű fia nevét viselte hajdan a Dózsa György utca).

Burián Béla eredeti foglalkozásával korán felhagyott, a családi hagyomány szerint egészségügyi okok miatt. Aztán közel 25 évesen levélkézbesítő lett. Ezt már a Székely Lapok 1910. február 27-i számában megjelent írásából tudjuk. 

Burián Béla és Németh Karolina házasságából 8 gyerek született, akik közül négy érte meg a felnőttkort. Az alábbi fotón, amely egy csoportkép részlete, Irén látható édesapja mellett. Ő lesz majd Groszmann Lóránt édesanyja.

A postás és családja nem a legjobb anyagi körülmények között élt. A református leányiskola csodálatos módon megmaradt naplóiból tudjuk, hogy Irén a külvárosból, a ma már nem létező Vágóhíd utcából járt be naponta a Szentgyörgy utcában működő elemibe. Valamikor az első világháború kitörése előtt a család Heimann Ignác gyárának udvarára költözött. Ez a Sándor János utca és a vasút között terült el, tartozott hozzá egy malom, egy kenyérgyár és egy fatelep. Lóránt bácsi nagymamája, Karolina itt takarította az irodákat. És itt ismerkedett meg Irén Lóránt bácsi édesapjával, Józseffel, aki a gyár gépészének, Grossmann Károlynak volt az egyik fia. 

Közben Lóránt bácsi nagymamája kalácsütéssel is próbálkozott: „Vett egy-két zsák lisztet, és abból különböző kalácsokat sütött, melyeket a piacon értékesített. De nem volt jó üzletasszony, mert amikor egy-egy szegény kéregető gyermek megállt a sátor előtt, ahol árusított, mindjárt egy darab kalácsot nyomott a markába. Hamar híre ment a jószívű kalácsos néninek, és minden nap jöttek az újabb és újabb kéregető gyermekek. Miután a lisztet felsütötte, és elszámolásra került a sor, kiderült, hogy semmi haszonnal nem járt a nagy reményekkel kecsegtető vállalkozás. Talán még rá is fizetett. Így hát abbahagyta ezt a »jövedelempótló« foglalkozást.”

Nemcsak ez a kis egyéni vállalkozás bukott meg azon a gyárudvaron, a háború után maga a Heimann gyár is csődbe ment. A Burián család idősebb tagjai viszont még hosszú évekig az udvaron lakhattak, cserébe vigyáztak a gyár javaira. A gyár udvarán készült az 1930-as évek elején az alábbi csoportkép, melyen az egykori posta-altiszt hét unokája is jelen van. Groszmann Lóránt az első sorban jobbról az első, az asztal két oldalán szülei, illetve anyai nagyszülei láthatóak.

✍️ KEREKES SZILÁRD

A rovat ismertetőjét itt olvashatod >> Emlékek tanítókról és tanítóktól

A rovatban korábban megjelent írások:

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk