Felhőszakadás okozott árvizet több romániai településen szeptember 12, 2013 14:16 Szerző mediatica Aktuális Felhőszakadás okozott árvizet csütörtökre virradóra több kelet-romániai faluban. Galati megyében a dombokról lezúduló áradat hét ember halálát okozta, egy pedig eltűnt. A térségben néhány óra alatt négyzetméterenként 110 liternyi csapadék hullott, a havi átlagnsk csaknem a háromszorosa. Cuca, illetve Costachi Negri községben három-három, Cudalbiban pedig egy személy vesztette életét. Az árvíz 17 településen okozott pusztítást: …
Több elsőéves a Sapientián, mint tavaly szeptember 12, 2013 14:13 Szerző mediatica Aktuális Ha az őszi felvételire sikeresen bejutott hallgatók elfoglalják helyüket, akkor idén több elsőéves kezdi meg tanulmányait a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán mint tavaly. Idén 490 helyet hirdettek meg a tizenegy alapképzésen, akárcsak a 2012/2013-as tanévben. A nyári felvételi után, augusztus 27-ig összesen 255 diák foglalta el helyét, így az őszi felvételire 235 …
Brutálisan szigorú KRESZ-t ígér őszire a belügyminiszter szeptember 12, 2013 12:12 Szerző mediatica Aktuális Elveszíti jogosítványát az a gépkocsivezető, aki harminc napon belül nem fizeti ki a közúti kihágásért kapott bírságot, a súlyosabb balesetek okozói pedig három-négy évre jogosítvány nélkül maradhatnak – közölte szerda este a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) őszire tervezett legfontosabb módosításait a belügyminiszter. Radu Stroe a Mediafaxnak elmondta, a belügyi tárca továbbra is aggasztónak tartja a halálos …
Szülőföldön magyarul – már utalják az oktatási-nevelési támogatást szeptember 10, 2013 12:58 Szerző mediatica Aktuális Elkezdték a Szülőföldön magyarul pályázat alapján kifizetendő oktatási-nevelési támogatások átutalását, október végéig több mint 156 ezer magyarul tanuló erdélyi gyermek részesül a 250 lejes, évente egyszer folyósított anyagi segítségben – közölte a pályázatokat kezelő Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke, Burus Siklódi Botond. Augusztus végén vagy szeptember elején már sokan megkapták az értesítést, a pontos …
Kiegészítették a kóborkutya-törvényt, 14 nap után elaltatják az ebeket szeptember 10, 2013 12:31 Szerző mediatica Aktuális Elfogadta ma a képviselőház a kóborkutya-törvény kiegészítő javaslatát. A jogszabály immár kimondja, hogy az utcáról befogott ebeket 14 napig lehet elvinni a menhelyről. Ha a két hét alatt senki nem jelentkezik a négylábúakért, elaltatják őket. A dokumentum ugyanakkor meghagyja a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy belátásuk szerint döntsenek az eutanázia elhalasztásáról. mediatica
Az utolsó füstpróba a 4-es metró kelenföldi állomásánál szeptember 10, 2013 12:22 Szerző mediatica Aktuális Az utolsó füstpróbát tartják keddtől az M4-es metró Kelenföld vasútállomás megállójában. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága kedden közölte, az M4-es metró belső beépítési munkáinak előrehaladása a Kelenföld vasútállomás megállóban is lehetővé tette, hogy keddtől kezdődően megtartsák a szakhatóság által előírt, utolsó füstpróbát. Ez nagy mennyiségű, körülbelül 20 …
Magas kilátóval csalogatnának turistákat Székelybőre és térségébe szeptember 9, 2013 13:20 Szerző mediatica Aktuális Magas kilátót építenének a székelybőiek a falu mellett magasodó Őrhegy csúcsra, a látványosságtól azt remélik, hogy turistákat vonz majd a térségbe. Erről a település fejlesztésért felelősséget vállaló civil szervezet vezetője, Szente Kinga beszélt a Nyárádszeredához tartozó kis falunak a hétvégén hetedik alkalommal megtartott ünnepén. Az elszármazottak és a helyben lakók találkozójának részvevői ökumenikus istentiszteleten gyűltek …
Bécsben is tüntettek a verespataki bányaberuházás ellen szeptember 8, 2013 9:24 Szerző mediatica Aktuális Bécsben is tüntettek a verespataki bányaberuházás ellen. Százötven-kétszáz tüntető vonult transzparensekkel, piros-zöld ruhában a Károly térről a bécsi román nagykövetség elé. A verespataki aranybányaprojekt ellen évek óta küzdő Alburnus Maior Egyesület a honlapján toborzott tiltakozókat az akciókra. „Szerencsére vannak nemzetközi szinten is barátaink, akik támogatnak ebben az ügyben. Jöttek ma közénk német, osztrák és magyar …
Verespatak: óriási ellenállást szerveznek szeptember 7, 2013 21:30 Szerző mediatica Aktuális „Általános mozgósítást” hirdetett vasárnapra a verespataki ciántechnológiás bányaprojektet ellenző romániai Alburnus Maior egyesület: a civil szervezet kilenc romániai és kilenc külföldi nagyvárosban – közöttük Budapesten – szervez tüntetést a beruházás és a bukaresti kormány ezzel kapcsolatos törvénytervezete ellen. Az MTI bukaresti irodájához pénteken eljuttatott közlemény emlékeztet rá, hogy az első összehangolt tüntetéssorozatra szeptember elsején került …
Pálinkafesztivál Jedden szeptember 6, 2013 16:36 Szerző mediatica Aktuális Pálinkafesztivált szervez a jeddi önkormányzat. A rendezvény, amelyet szeptember 14-15. között tartanak, új köntösbe öltözteti a település napjait. Kinőve azt, hogy egy falunap jellegű eseményt szervezünk, a cél az, hogy egyediséggel ruházzuk fel Jedd ünnepét. A pálinka – amely újonnan hungarikumnak számít – fesztiválját akár hiánypótlónak is nevezhetjük, hiszen környékünkön nem létezik ilyen ünnepség. A …