Külföld

Lehet több győztese is egy választásnak? Horvátországban lehet!

A horvát pártok mindegyike győzelemként értékelte a helyhatósági választások eredményét – derült ki a pártok elnökeinek nyilatkozataiból a választások éjszakáján. Andrej Plenkovic a nagyobbik kormánypárt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke úgy vélte, pártja győztes eredményt ért el a választásokon. Mint mondta 21 megyéből 12-ben szerezték meg a vezetést, ott ahol pedig nem született

Elhalasztották a parlamenti választást Albániában: íme, miért!

Bár Albániában eredetileg június 18-ra tervezték a parlamenti választást, az ország két nagy tömörülése, a kormányzó szocialisták és az ellenzéki Demokrata Párt megállapodtak annak egy héttel való elhalasztásában. Így Bujar Nisani elnök vasárnap hivatalosan is bejelentette, hogy a balkáni ország választói június 25-én járulhatnak az urnákhoz. Az albán ellenzék február óta bojkottálja a parlament munkáját

Az Iszlám Állam bosszúja Moszulért

Vizsgálják a bászrai robbantás helyszínét Le kell mondania iraki „fővárosáról”, Moszulról az Iszlám Államnak (IS), a kormányerők gyakorlatilag már szinte az egész várost felügyeletük alá vonták. Az iszlamisták bosszúja a civil lakosságot sújtja. Az ókori Ninivé, a mai Moszul szimbolikus jelentőségű a terrorcsoport számára, mert 2014 júniusában Abu Bakr al-Bagdadi itt kiáltotta ki a kalifátust.


Ismét százezrek vonultak az utcákra – 50. napja tartanak a tüntetések Venezuelában

Százezrek vonultak utcára Venezuelában a Nicolás Maduro elnök vezette kormány elleni tüntetések ötvenedik napján szombaton. Az AFP francia hírügynökség szerint a dél-amerikai ország nagyvárosaiban tüntetők száma meghaladta a kétszázezret. A fővárosban, Caracasban mintegy 160 ezren vettek részt a tiltakozásban. Caracasban a „milliók menetének” nevezett tűntetésen újból heves összecsapások voltak a biztonsági erők és az aktivisták

Vészhelyzet: Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki – már az USA-t fenyegeti

Észak-Korea újabb ismeretlen rakétát lőtt ki, csupán egy héttel az előző teszt után. A dél-koreai védelmi minisztérium megerősítette, hogy vasárnap délután lőtték ki a rakétát, Pyongyangtól északra. Kim Dzsong-Un tesztjei egyre gyakoribbá válnak, ahogy kezd elmérgesedni a helyzet a koreai félszigeten. A diktátor védelmi minisztériuma múlt héten tesztelt egy Hwasong-12 rakétát, amely 787 kilométerre repült,

Újabb halottjai vannak a hetek óta tartó kormányellenes tüntetéseknek

Újabb halottjai vannak Venezuelában a kormányellenes tüntetéseknek, hétfőn ketten is életüket vesztették a demonstrálók és a biztonsági erők közötti összecsapásokban. A Nicolás Maduro elnök politikája ellen tüntetők 12 órás ülősztrájkot hirdettek meg hétfőre, s míg a tiltakozó akciók a fővárosban, Caracasban nagyrészt békések maradtak, máshol összecsapásokba torkolltak. Az ország nyugati részén, a kolumbiai határ közelében


Orbán Viktor nótát énekelt Pekingben – nézd meg a videót!

Varga Mihály magyar pénzügyminiszter osztotta meg azt a videót, amelyen Orbán Viktorral együtt A szegedi csikós című nótát adják elő Pekingben. Varga azt írta, hogy a nótázás azután indult be, hogy vendégül látták Bank of China vezetőit. A miniszterelnök most először emelte diplomáciai szintre a magyar nótát, korábban csak egy etyeki pincében énekelt Nemcsák Károllyal

Kínos! Putyin a világ leghamisabb zongoráján klimpírozott – nézd meg a videót!

Vlagyimir Putyin Pekingben járt, és a hivatalos találkozójára várva leült egy magányos zongorához, hogy előadjon egy-egy részletet két szovjet dalból. Bár ne tette volna! Nem elég, hogy az orosz elnök zongoratudása hagy némi kivánnivalót maga után, még a szárnyas zongora is rendkívül hamis volt. A végeredmény így kissé kínosra sikeredett: Putyin ráadásul azt hitte, hogy

Ész nélkül dobálják a kukába a banánt Angliában

Naponta 1,4 millió darab ehető banánt dobnak szemétbe a britek, az elpazarolt déligyümölcs értéke évente eléri a 80 millió fontot – derült ki egy hétfőn közzétett kormányzati jelentésből. A fogyasztók 30 százaléka elismeri, hogy már akkor kidobja a banánt, ha kicsit megsérült vagy a héján sötét foltot lát. 13 százalék akkor is szemétbe dobja a


Egyre nagyobb pánik Észak-Korea bejelentése miatt

Észak-Korea megerősítette, hogy egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet. A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint siker koronázta a Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú hadászati ballisztikus rakéta tesztelését szolgáló kísérletet, amelyet a helyszínen személyesen felügyelt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Az indítás célja „az újonnan kifejlesztett, nagy méretű nukleáris robbanótöltet hordozására képes”