Külföld

Azonnali hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztették a szíriai menekültek befogadását

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump pénteken a CBN News keresztény televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy

Nagyon veszélyes időszak kezdődik Európában: csak magunkra számíthatunk!

Európai védelmi szövetség létrehozását szorgalmazta Francois Francois Fillon volt francia kormányfő, jobboldali elnökjelölt a Le Monde című francia és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap honlapján vasárnap megjelent interjúban egy nappal azelőtt, hogy Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral. „Nem integrált európai védelmet javasolok, hanem egy európai védelmi szövetséget” – mondta a konzervatív politikus.

„Eljött a cselekvés ideje.” Itt az aggodalmakat keltő Trump-beszéd összefoglalója!

A felvétel a beiktatási ceremónián készült. MTI Fotó Mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt – ígérte a pénteki hivatalos beiktatást követőem elhangzott beszédében Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke. Trump korábban rövid beiktatási beszédet ígért, s az valóban kevesebb, mint húsz percig tartott. Ám szóvivője, Sean Spicer korábbi tájékoztatásával ellentétben az elnök egyfajta politikai programot


A végsőkig kiéleződött a helyzet Szerbia és Koszovó között: háborút akarnak?

Tomislav Nikolic szerb elnök szerint az eddigi amerikai vezetés távozásának „utórengéseként” értelmezhető minden esemény, amelynek köze van ahhoz, hogy Koszovó nem engedte be a területére azt a szerb vonatot, amely szombaton indult útnak Belgrádból, az államfő arra is figyelmeztetett, rosszul fog végződni, ha Pristina továbbra is összeütközéseket próbál gerjeszteni. A szerb köztársasági elnök a nemzetbiztonsági

Első külföldi látogatása után rosszul lett az új olasz miniszterelnök – műteni kellett!

Koszorúér-szűkület miatt műtétet hajtottak végre Paolo Gentiloni olasz kormányfőn, aki párizsi látogatása után, Rómába visszatérve lett rosszul – közölte szerdán az olasz kormánypalota. Paolo Gentilonin éjszaka angioplasztikát hajtottak végre, azaz érszűkület-tágítást végeztek. Az olasz kormányfő a római katolikus orvostudományi egyetem klinikáján, a Gemelli-kórházban van, a beavatkozás sikeres volt, Gentiloni éber és jól van – közölték

Bombamerényletek Bagdadban – legalább 27 halott

Kettős bombamerénylet volt Bagdadban, egy piacon: legalább 27-en meghaltak és 54-en megsérültek. Az iraki fővárosban ez volt a legvéresebb merénylet az utóbbi két hónapban, idézett rendőrségi forrásokat az AFP hírügynökség.


Fegyverszünet Szíriában: Vlagyimir Putyin bejelentése

Szíriában fegyverszünetet kötött a damaszkuszi kormány a felkelőkkel, jelentette be csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfő. A megállapodást Oroszország és Törökország garantálja, tette hozzá. Azt is elmondta Putyin, hogy nemzetközi béketárgyalást kezdeményeznek, amelyre Törökországot és Iránt is meghívják. A fegyvernyugvási megállapodás ma éjszaka lép érvénybe. Az orosz államfő bejelentése után a török kormány pontosította, hogy az

Robbanás Moszkvában, egy metróállomásnál

Robbanás történt Moszkvában, egy metróállomásnál, legalább hatan megsérültek. Az ügynek azonban nincsenek terrorizmussal kapcsolatos vonatkozásai. Munkabaleset történt, amikor egy munkálat során a dolgozók nem tartották be a hegesztéssel kapcsolatos biztonsági előírásokat, és egy gáztartály felrobbant. A metrólejáratnál nem tartózkodtak utasok, azt ugyanis előzetesen lezárták, és csak a munkások voltak a helyszínen.

Több utcát lezártak Brüsszelben, egy fegyveres férfit elfogtak

Hétfő este több utcát is le kellett zárni Brüsszelben egy rendőri akció miatt, a hírek szerint a helyszínre kivonult terrorelhárítók egy fegyveres férfit kerestek. A La Dernière Heure szerint egy fegyveres férfit őrizetbe vettek. A lap szerint a férfin golyóálló mellény is volt, és kábítószert is találtak nála. A La Libre Belgique szerint a rendőri


Lövöldözés Zürichben – három sérült

Rendőrök 2016. december 19-én a zürichi főpályaudvar közelében működő iszlám központ előtt, ahol ismeretlen tettes lövöldözött, és három embert megsebesített. (MTI/EPA/Ennio Leanza) Súlyosan megsebesült három felnőtt abban a lövöldözésben, amely hétfő este a zürichi főpályaudvar közelében, egy iszlám központnál történt – adta hírül az SDA svájci hírügynökség megerősítve a korábbi svájci lapértesüléseket. A rendőrség –