Kultúra

Kortárs magyar filmhét Kijevben

Kortárs magyar filmhetet rendeznek az ukrán fővárosban a Kijev Filmszínház nevű kulturális központban november 5. és 10. között. Öt különböző műfajú kortárs magyar filmmel ismerkedhetnek meg idén a fesztivál látogatói. A nyitónapon, szerdán a Szász János rendezte A nagy füzet című német-francia-magyar-osztrák háborús filmdrámát mutatják be magyar nyelven ukrán és angol felirattal – tájékoztatta az

Elhunyt Margitai Ági

Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében 77 éves korában elhunyt – tudatta a család az MTI-vel kedden. Margitai Ági „mindig megújulásra képes tehetsége, szakmai alázata, varázslatos nőiessége és kifogyhatatlan energiái közel hatvan éven át szolgálták a magyar színház- és filmművészetet” – írták.

Oscar-díj – 134 dokumentumfilm indul a jelölésért

Idén 134 alkotást neveztek a dokumentumfilmes kategóriába, amelyből az amerikai filmakadémia végül kiválasztja az Oscar-díjas munkát. A nevezettek közül még számos filmet vetíteni kell Los Angelesben vagy New Yorkban ahhoz, hogy hivatalosan is eleget tegyenek az Oscar-szabályzatnak. Azokat a filmeket, amelyek nem teljesítik a követelményeket, kizárják a versengésből – ismertette a Deadline.com hollywoodi portál a


Tavasztól várja a látogatókat a megújuló Esterházy-kastély

Tavasztól várja a látogatókat a több mint 2 milliárd forintból megújuló pápai Esterházy-kastély. A beruházás eredményeként a kastély homlokzata mellett 3600 négyzetméternyi belső teret újítanak fel – közölte hétfőn az MTI-vel a Pápai Városfejlesztési Társaság Kft. ügyvezetője. Németh Tamás elmondta, hogy a műszaki átadás megtörtént, a kastély rekonstrukciójakor az egykori barokk környezetet teremtették újra, kicserélték

Nagyszabású Munkácsy-kiállítás nyílt Sanghajban

Mintegy száz, Magyarországról érkezett festmény mutatkozik be Sanghajban a Munkácsy és kora – Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című kiállításon, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitott meg hétfőn a kínai nagyvárosban. A tárlatra a Magyar Nemzeti Galériából és Pákh Imre magángyűjteményéből érkeztek művek Sanghajba. A kiállítás alapvetően Munkácsy munkásságára koncentrál, mintegy 35

Emléktáblát avatott Komor Pál tiszteletére Balog Zoltán Sanghajban

Emléktáblát avatott hétfőn a sanghaji magyar kolónia egykori vezetője és a város egyik legjelentősebb üzletembere, Komor Pál tiszteletére az emberi erőforrások minisztere Sanghajban, ahol bejelentette, hogy magyarországi ösztöndíjprogram indul kínai diákok számára. Balog Zoltán a kínai nagyváros Zsidó Emlékmúzeumában Csen Csien múzeumigazgatóval együtt avatta fel Komor Pál emléktábláját. A zsidó származású Komor Pál 1898 és


Bogdán Zsolt színművész Ady-estje a Radnóti Színházban

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető színésze Ady Endre-estjét láthatja a közönség november 7-én, jövő pénteken este a budapesti Radnóti Miklós Színházban. A kétszeres UNITER- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész … függök ezen a zord élet-párkányon című pódiumestjének szövege versekből, naplórészletekből és publicisztikákból áll, így a költő emberi oldalát, a hol szerethető, hol

Magyar írók is bemutatkoznak a hetedik Bécsi Könyvfesztiválon

Magyar írók is bemutatkoznak Ausztria legnagyobb könyves seregszemléjén, a november 13-án kezdődő Bécsi Könyvfesztiválon (Buch Wien). Az eseményen, amelynek nyitóbeszédét Jurij Andruhovics ukrán író tartja, olyan írók lesznek jelen, mint az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller, Jo Nesbo norvég író, valamint Mircea Cartarescu román, Olga Grjasznova német, Meir Shalev izraeli író és Marlene Streeruwitz, Nadine Kegele,

Film készülhet Totth Benedek Holtverseny című új regényéből

Egy következmények nélküli világban a felnőtté válás küszöbéhez érkezett, magukra hagyott kamaszokról szól Totth Benedek napokban megjelent Holtverseny című, sodró lendületű, mellbevágó thrillere, amelyből a közeljövőben film is készülhet. „A regény úgy született, hogy megjelent előttem négy fiatal, akik egy autóban száguldanak valahol az éjszakában. Fogalmam se volt, mi fog történni velük, hová mennek, honnan


Konferenciával emlékeznek Hevesi Sándorra

Konferenciával emlékezik Hevesi Sándor rendezőre, drámaíróra, dramaturgra, színigazgatóra, a rendező-képzés elindítójára halálának 75. évfordulója alkalmából a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 7-én. Hevesi Sándor a 20. század magyar színházi gondolkodásának meghatározó alakja, az emlékkonferencia célja, hogy érzékeltesse életművének gazdagságát és sokszínűségét, valamint hogy felhívja a figyelmet azokra az összefüggésekre, amelyek révén Hevesi Sándor munkássága