Sylvester Stallone festményeiből nyílt kiállítás – fotók október 28, 2013 22:00 Szerző mediatica Kultúra A színész főként saját magát ábrázoló műveiből álló tárlat január 13-ig lesz megtekinthető a szentpétervári Russian Museumban. Október 28-án, csütörtökön a polihisztor személyesen nyitotta meg a kiállítást. Az életműben található, zömmel Rocky-adaptációkból táplálkozó festmények közt akadnak már-már szürrealitásba hajló alkotások is. A műveket a kritikusok kétkedve fogadták, a Guardian egyenest a személyi kultusz indokolatlan csúcspontjaként …
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrangosabb román színházi seregszemlén október 28, 2013 13:21 Szerző mediatica Kultúra A Tompa Gábor rendezte, Leonida Gem Session, Caragiale nyomán szabadesésben című előadással vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház a román színházi szakma legrangosabb seregszemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon. A produkciót kedden két alkalommal is láthatja a közönség. A Leonida Gem Sessiont a fesztivál Caragiale, az elkerülhetetlen (Caragiale, inevitabilul) elnevezésű szekciójában játssza a társulat a …
Különdíjat nyert az Isteni műszak a luxemburgi filmfesztiválon október 28, 2013 10:26 Szerző mediatica Kultúra Magyar sikerrel zárult péntek este a hatodik alkalommal megrendezett CinEast filmfesztivál Luxemburgban: Bodzsár Márk első játékfilmje, az Isteni műszak nyerte a fesztivál nemzetközi zsűrijének különdíját – közölte a Magyar Filmunió. Az Isteni műszakot Bodzsár Márk forgatókönyvíró-rendező a hét elején személyesen mutatta be a luxemburgi filmfesztivál közönségének. Az Isteni műszak című film abszurd humorral meséli el …
Az Autonómia Anatómiája címen küldeményművészeti kiállítás nyílt meg Sepsiszentgyörgyön október 26, 2013 21:19 Szerző mediatica Kultúra Az Autonómia Anatómiája címmel nemzetközi elektronikus küldeményművészeti kiállítás nyílt meg szombaton Sepsiszentgyörgyön a Míves ház művelődési központban. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a megnyitón úgy vélte, helye van a fogalmak boncolgatásának. Hozzátette azonban: ha egy felboncolt testet a részekből próbálna valaki összerakni, az élettelen lenne. Lélekre van szükség a művészetben és …
A szatmárnémeti színháznak volt a legtöbb nézője az erdélyi magyar társulatok közül október 25, 2013 21:40 Szerző mediatica Kultúra A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának volt a legtöbb nézője a tavalyi évadban az erdélyi magyar színházak közül, a társulat előadásait összesen 40 ezren látták – derült ki a Transindex hírportál infografikájából. A romániai magyar portál összegyűjtötte az erdélyi színházak sajtóirodáitól a 2012-2013-as évadra vonatkozó fontosabb adatsorokat. Ezekből látszik, hogy a szatmárnémeti társulat után …
Klasszikusok Szárhegyen: kiállítás nyílt az alkotótábor munkáiból október 24, 2013 21:45 Szerző mediatica Kultúra A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ elérkezett a Klasszikusok nevű évadzáró táborához, amellyel a januári Retrospectív Grafikai Műhely, a tavaszi tehetséggondozó tábor és a KorkéP alkotótábor után átfogták a képzőművész-társadalom mindegyik generációját és irányzatát. Október 13–26. között a Hargita Megye Tanácsa által fenntartott intézmény táborában 16 romániai és magyarországi művész alkot – akárcsak az elmúlt …
Demény Péter Bolero című drámája a kolozsvári magyar színházban október 24, 2013 21:14 Szerző mediatica Kultúra A Kolozsváron élő Demény Péter Bolero című drámáját mutatja be szombaton a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Egy csütörtöki sajtótájékoztatón Demény Péter elmondta, hogy első drámája, a Bolero a 2000 utáni Kolozsváron játszódó családi történet, egy özvegyasszony és felnövő gyermekei elválási problémáit dolgozza fel. A dráma felolvasószínházi előadásban már 2011-ben szerepelt a kolozsvári magyar színház műsorán, …
Romániai magyar társulatok a legrangosabb román színházi seregszemlén október 23, 2013 17:44 Szerző mediatica Kultúra A román színházi szakma legrangosabb seregszemléjére, az Országos Színházi Fesztiválra kapott meghívást négy romániai magyar társulat, amelyek Bukarestben fogják bemutatni egy-egy kiemelkedő produkciójukat. Az idén október 25. és november 3. között zajló fesztivált minden évben ősszel rendezik meg. A seregszemlére rendszerint a romániai színházak tavalyi évadban bemutatott kimagasló produkciói kapnak meghívást az előválogatás során. A …
Restaurálás helyett modernkori arculatot kapott egy Csing-korabeli freskó október 23, 2013 9:33 Szerző mediatica Kultúra Rosszul kivitelezett, modern stílusú képeket festettek „restaurálás” céljából egy Csing-dinasztia korabeli freskóra egy kínai szentélyben, a történtek óriási felháborodást keltettek Kínában, a felelősök az állásukkal fizettek. A Lianoning tartománybeli Juncsie-templom népszerű turistalátványosság, amely a Főnix-hegyen, Pekingtől hozzávetőleg 500 kilométerre fekszik. A szentély szinte valamennyi épülete a Csing-dinasztia korából (1644-1911) származik, az épületegyüttes híres pagodája azonban …
Díjat kapott egy magyar filmszínész az Egyesült Államokban október 21, 2013 12:53 Szerző mediatica Kultúra Elismerő oklevéllel jutalmazta a chicagói filmfesztivál nemzetközi zsűrije Molnár Piroska alakítását Szász János A nagy füzet című filmjében. A rendező Oscar-díjra nevezett filmjét a hét végén vetítették a tekintélyes amerikai mustrán. A zsűri méltatásában kiemelte Molnár Piroska érzékletes szerepformálását – ismertette a Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye. A Svájcba emigrált magyar írónő, Kristóf Ágota kultuszregényéből …