Kultúra

Nobel-díj – Csütörtökön jelentik be az irodalmi Nobel-díj nyertesét

Csütörtökön jelentik be az idei irodalmi Nobel-díj nyertesét – közölte hétfőn a Svéd Akadémia. A Nobel-díjak közül egyedül az irodalmi elismerés bejelenésének időpontját halasztják az utolsó pillanatokra. A Svéd Akadémia idén csütörtökön, magyar idő szerint 13 órakor árulja el az új Nobel-díjas nevét. A díjazott személyét Peter Englund, az akadémia titkára hozza nyilvánosságra – olvasható

Európai Filmdíjak: bejelentették a rövidfilmes jelölteket

Az Európa Filmdíjak rövidfilmes kategóriájában 15 alkotás kapott jelölést – hozta nyilvánosságra hétfőn Berlinben az Európai Filmakadémia. A listán szereplő rövidfilmek mind olyan alkotások, amelyeket egy-egy európai filmfesztivál független zsűrije díjazott, ezzel egyúttal bekerültek az Európai Filmdíjak rövidfilmes mezőnyébe – ismertette a filmakadémia honlapja. A jelöltek zömmel fikciós alkotások, de akad köztük animáció és rövid

Kós Károly-szobrot avatnak vasárnap Sztánán

Kós Károlynak, a neves erdélyi írónak, építésznek állítanak szobrot a Szilágy megyei Sztánán. Az emlékmű a Sztánai Református Egyházközség, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Szilágy megyei RMDSZ kezdeményezésére, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával készült. A mellszobor Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása, az avatóünnepségre október 13-án vasárnap 11 órakor, a sztánai református


A második bécsi döntés – történelmi előadás Marosvásárhelyen

Folytatódik a Kós Károly Akadémia Alapítvány történelmi előadássorozata Marosvásárhelyen. A harmadik előadást L. Balogh Béni PhD, főlevéltáros, a Limes főszerkesztő-helyettese tartja „A második bécsi döntés” címmel október 11-én, pénteken 17 órától a Deus Providebit Házban (Rózsák tere 61. szám). A következő hetekben további rangos történészek adnak elő jelenkor történeti témában: Romsics Ignác, Stefano Bottoni, Nagy

ALKÉSZTISZ: kistermi bemutató előadás a Nemzeti Színházban

Több ezer éves történet ma is aktuális kérdéseinkről Október 7-én, hétfőn 19.30-kor a Kisteremben mutatja be a Tompa Miklós Társulat Sorin Militaru rendezésében az Alkésztisz című előadást, amelynek szövegét Székely Csaba írta Euripidész drámája nyomán. A bemutatót követő további előadások: október 9., szerda (szabadelőadás), október 17., csütörtök (Molter Károly bérlet), október 22., kedd (Sütő András

Márai Sándor versei először angol fordításban

Márai Sándor magyar író első angol nyelvű verseskötetét The Withering World címmel szerdán mutatják be a Londoni Magyar Kulturális Központban, együttműködésben az Alma Books független brit könyvkiadóval. A kötet verseit John M. Ridland és Peter V. Czipott fordította. A magyar származású brit író, Tibor Fischer és a kaliforniai születésű Peter V. Czipott a műfordítás kihívásairól


21. Alter-Native – 26 ország 60 filmjét válogatták be a versenyprogramba

Hatvan rövidfilm versenyzik idén a nagydíjért a 21. ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon, amelyre november 6. és 10. között kerül sor Marosvásárhelyen. A szeptember 21-i határidőig 874 rövidfilmet neveztek be a versenyre, ezek közül végül 717 jutott el a szervezőkhöz. A szeptember 25. és 29. közötti maratoni filmnézést követően 60 kisfilmet válogatott be az előzsűri a 11

Színház – Fennállásának 60. évfordulóját ünnepli a szatmárnémeti magyar társulat

Fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli a hétvégén a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi programsorozat része lesz a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház első határon túli vendégjátéka is – közölte csütörtökön az MTI-vel a színház. Bessenyei Gedő István dramaturg, a színház pr-osztályának vezetője elmondta, hogy a három napos rendezvénysorozat pénteken fotókiállítás-megnyitóval kezdődik. Ezen a

A különbség Pierre Richard és Gérard Depardieu között

Pierre Richardnak nem lenne ellenére az orosz állampolgárság, de az unokáit nem hagyná ott, ezért nem költözne el Franciaországból. A neves francia színész-rendező Moszkvában beszélt erről, ahol bemutatta borait. „A különbség Gérard (Depardieu) és közöttem az, hogy nekem sok unokám van. Nagyon kellemes lenne, ha megkapnám az orosz állampolgárságot, de hogy hagyhatnám ott az unokákat,


A Danton halálát rendezi Szöulban Tompa Gábor

Georg Büchner Danton halála című drámáját viszi színre Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-rendezője a dél-koreai fővárosban működő Seoul Arts Centerben. A november 3-án bemutatandó előadás próbái szeptember közepén kezdődtek el. Tompa Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a szöuli társulat kimondottan a Büchner-drámához keresett rendezőt. Hozzátette, hogy ez az egyetlen Bücher-darab, amelyet eddig