Újabb szomorú információ Törőcsik Mari állapotáról július 20, 2017 10:36 Szerző mediatica Kultúra Jordán Tamás már színpadra is lépett balesete után, viszont barátja, Törőcsik Mari,akit rendszeresen látogat a szombathelyi kórházban, nincs jól, mert szerinte „nincs ambíciója enni. Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nemcsak saját állapotáról beszélt, hanem megosztott néhány információt Törőcsik Mariról is. A Nemzet Színésze januárban kórházba került, …
Meghalt Martin Landau július 17, 2017 8:50 Szerző mediatica Kultúra Elhunyt Martin Landau. Az Oscar-díjas amerikai színész 89 éves volt. Sajtósának vasárnapi tájékoztatása szerint a művészt előző nap érte a halál egy Los Angeles-i kórházban, ahová csak rövid időre kellett bevonulnia, azonban váratlanul komplikációk léptek fel nála. Martin Landau 1928. június 20-án született New York Brooklyn nevű kerületében, és színészpályafutása előtt a New York Daily …
Tizenkét új helyszín került fel az UNESCO világörökségi listájára július 11, 2017 11:27 Szerző mediatica Kultúra Tizenkét, köztük kínai, argentin, indiai, török, valamint első ízben angolai és eritreai helyszínnel gazdagodott az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi listája, amelyen három helyszínt ki is terjesztettek a szakértők – tette közzé honlapján a szervezet a hétvégén. Az UNESCO július 2. óta Krakkóban ülésező világörökségi bizottsága 41. ülésén felvette a listára az …
Hír a színésznő állapotáról: még barátai sem látogathatják Törőcsik Marit július 5, 2017 8:19 Szerző mediatica Kultúra A színésznő már jó ideje betegeskedik. – Egyedül sem állni, sem menni nem tudok, ha valaki két oldalról nem tart meg, eldőlök, mint egy zsák. A nyarat majd végigpihenem, remélem nem kórházban, aztán szeptembertől irány a színpad – mondta korábban a színésznő, akit most az AC News keresett fel, hogy érdeklődjenek az állapotáról. Törőcsik Mari …
Hét magyar alkotót is meghívott tagjai sorába az Oscar-díjat odaítélő amerikai filmakadémia június 29, 2017 11:41 Szerző mediatica Kultúra Rekordnak számító 774 új tagot, köztük hét magyar rendezőt, írót, animációs filmest hívott meg soraiba az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia – adta hírül a Variety című filmes portál. Enyedi Ildikót és Mészáros Mártát rendezőként és íróként is meghívták. A magyar meghívottak között van még M. Tóth Géza filmrendező, Rófusz Ferenc animációsfilm-rendező, Deák Kristóf filmrendező, Udvardy …
Olvass te is! – könyvkuckók Csíkszereda központi parkjában június 22, 2017 23:53 Szerző mediatica Kultúra Könyveket rejtő, három kis faházikót állítottak fel csütörtökön Csíkszereda központi parkjában egy, az olvasást népszerűsítő kampány keretében. Az ötlet Angliából származik, az ott nagy népszerűságnek örvendő Little Free Libraries, azaz Kis Ingyenes Könyvtárak kezdeményezést Csíkszeredában a Spektrum Oktatási Központ indította el az anyanyelven és más nyelveken való olvasás népszerűsítése érdekében. A központ vezetője, Lázár Csilla …
Készül a Valami Amerika 3 június 21, 2017 9:58 Szerző mediatica Kultúra Elkezdődött a hétvégén Herendi Gábor nagysikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása. A munkálatok a tervek szerint augusztus 2-ig tartanak, a film 2018. február 15-én kerül a magyar mozikba. A Valami Amerika első részét 2002-ben, a másodikat 2008-ban mutatták be – emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményében a producer –, a két filmet azóta is …
Megkezdődött a 29. kisvárdai színházi fesztivál június 19, 2017 9:47 Szerző mediatica Kultúra A vasárnapi megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválja, a június 24-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekintheti meg a közönség. Az ünnepségen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, először fordul elő a fesztivál történetében, hogy a főhelyszín, a kisvárdai vár egy nagyobb felújítás miatt nem fogadhatja a társulatokat és az …
Színházat vegyenek! – Interjú a Tompa Miklós Társulat díjnyertes alkotóival június 17, 2017 8:47 Szerző mediatica Kultúra Június 11-én késő este, a Pécsi Országos Színházi Találkozón nyújtották át a Tompa Miklós Társulatnak a Színházat vegyenek! elnevezésű színházmarketing megmérettetésen nyert díjakat. A Magyar Teátrumi Társaság által szervezett versenyben a Tartuffe című előadás plakátja és a Játék a titkokkal címet viselő társulati fotóalbum bizonyult a legjobbnak színházi plakát valamint színházi kiadvány kategóriákban. A díjakat …
Másodszor rendezik meg Torockón a Double Rise összművészeti fesztivált június 15, 2017 8:22 Szerző mediatica Kultúra Másodszor rendezik meg június 29. és július 2. között az erdélyi Torockón a Double Rise összművészeti fesztivált – tájékoztattak szerdai közleményükben a szervezők. A fesztiválon idén nem csak erdélyi és magyarországi együttesek állnak a közönség elé. A záróbulin például a balkáni zenét játszó Boban Markovic Orkestar rézfúvós banda muzsikál. A Székelykő lábánál fekvő településen 15 …