Politika

Újabb büntetés a székely zászló miatt

A sepsiszentgyörgyi központi parkban kitűzött székely zászló eltávolítására szólította fel hivatalos átiratban Kovászna megye prefektusa Antal Árpádot, a város polgármesterét, akinek minden egyes nap késlekedésért a minimálbér 20 százalékával egyenlő bírságot helyezett kilátásba – közölte csütörtöki sajtóértekezletén a polgármester. Marius Popica prefektus az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: egy jogerős bírósági ítéletnek próbál érvényt szerezni. Megemlítette,

A Jobbik a Szent Korona képi mását is védené

A Jobbik a Szent Korona képi másának védelmére tett javaslatot a parlamentnek. Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: végleg megálljt kell parancsolni a Szent Korona mása gyalázásának, ami az utóbbi időben megsokszorozódott. Hozzátette: a törvény jelenleg egy évi elzárással büntetheti azt, aki a Szent Koronát, a címert, a zászlót meggyalázza. Értékelése szerint

Váratlan következménye is van Johannis győzelmének Tőkés Lászlóra és… Kelemen Hunorra nézve

Jelentős változást eredményezett a romániai elnökválasztás a pártok népszerűségében: Klaus Johannis győzelme az őt jelelölő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) megítélését is segítette – derült ki az Inscop közvélemény-kutató intézet kedden közzétett felméréséből. A Johannisba vetett bizalom az októberi 35 százalékról 60 százalékra ugrott, ezzel megelőzte az évtizedek óta legnagyobb bizalomnak örvendő román közéleti személyiséget,


Találkozó Mile Lajos főkonzullal

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzullal és Barabás János vezető konzullal találkozott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Juhász Péter, a Néppárt ügyvezető igazgatója. A Néppárt tisztségviselői a nemrégiben kinevezett főkonzullal áttekintették a fontosabb nemzetpolitikai kérdéseket, külön hangsúlyt fektetve a honosítási folyamatra. Toró T. Tibor

Szombaton ülésezik az SZKT

Szombaton 2014. december 13-án, 10.00 órától Marosvásárhelyen ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a Maros együttes Kövesdombi székházában (1848 sugárút 47.szám). Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indul, ezt követi az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a 12. Kongresszussal kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása.

Victor Ponta december 15-én kér jóváhagyást a parlamenttől az új kormányzati struktúrára

Victor Ponta miniszterelnök december 15-én kér jóváhagyást a parlamenttől az új kormányzati struktúrára – jelentette be a politikus hétfőn az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) választmányi ülése után. A parlamenti voksolásra azért van szükség, mert új politikai erő lép be a kormánykoalícióba: a negyedik Ponta-kabinetben a tervek szerint a Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök vezette


Házi őrizetben marad Simon Gábor

Továbbra is házi őrizetben marad Simon Gábor volt szocialista politikus. A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította S. Gábor gyanúsított védőjének azon indítványát, amelyben védence házi őrizetének megszüntetését kérte – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a bíróság a végzést azzal indokolta, hogy a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem változott a gyanú

Goodfriend a Twitteren üzent Orbánnak

Az Egyesült Államok és Magyarország között kiváló a jogi együttműködés, beleértve a kölcsönös jogsegély-egyezményt – írta Twitter-bejegyzésében André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője hétfőn. Előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben azt mondta, ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem pereli be André Goodfriendet, leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő

Bíróság elé állítanák a budapesti amerikai nagykövetet

Volna rá lehetőség, hogy André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője Magyarországon, magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait és védje meg álláspontját a beutazási tilalommal kapcsolatban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az M1 Ma Reggel című műsorában. A miniszter kifejtette: a Bécsben 1961-ben aláírt nemzetközi szerződés rendelkezik a diplomáciai mentességről. Ez azt


A BBC korábbi vezetője lesz Klaus Johannis szóvivője

A BBC korábbi romániai vezetőjét kérte fel szóvivőjének és kommunikációs tanácsadójának Klaus Johannis államfő. Tatiana Niculescu Bran 2004 és 2008 között irányította a szerkesztőséget, amelynek 1995 óta volt tagja. Tatiana Niculescu Facebook-oldalán adta hírül, hogy elfogadta a felkérést, amelyet rendkívül megtisztelőnek tart, és amelyért íródó könyvét is félbehagyja. Post by Tatiana Niculescu Bran. mediatica