A jobbközép ellenzék előrehozott választásokat sürget január 17, 2018 12:05 Szerző mediatica Politika A bukaresti parlamentben ellenzékben lévő jobbközép pártok előrehozott választásokat sürgettek kedden, miután az egy éve kormányzó szociáldemokraták hétfőn második miniszterelnöküket, a június óta tisztségben lévő Mihai Tudosét is eltávolították a kormány éléről. Ludovic Orban, az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt mondta, kizárólag a Szociáldemokrata Pártot (PSD) terheli a felelősség a Romániában …
Bejelentette lemondását Mihai Tudose miniszterelnök január 16, 2018 9:47 Szerző mediatica Politika Benyújtja lemondását Mihai Tudose miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását. Ezt a pártülésről távozóban maga a politikus is megerősítette. A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a …
Végkifejlet előtt a kormányban kialakult politikai konfliktus: „világos, hogy valakinek menni kell” január 15, 2018 9:50 Szerző mediatica Politika A Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke nem tartja valószínűnek a miniszterelnök-váltást, szerinte inkább a belügyminiszter távozása várható. A Carmen Dan és Mihai Tudose kormányfő között kialakult konfliktushelyzet miatt „világos, hogy egyiküknek mennie kell“ – mondta egy vasárnap esti televíziós műsorban Niculae Bădălău. A politikus hangsúlyozta, a párt végrehajtó bizottságának mai ülésén megoldást kell találni a helyzetre. …
Értesülés: új miniszterelnöke lesz Romániának január 15, 2018 9:47 Szerző mediatica Politika Új miniszterelnöke lesz Romániának: a Szociáldemokrata Párt hétfő délutáni végrehajtó bizottsági ülésén megvonják a bizalmat Mihai Tudosétól. Utódja Mihai Fifor védelmi miniszter lesz, értesült a stiripesurse.ro. Állítólag Liviu Dragnea pártelnök és több megyei szervezet vezetőjének vasárnapi titkos találkozóján született erről döntés. A politikai bizalom megvonását a portál szerint azzal indokolnák meg, hogy Mihai Tudosét és …
Azt hitték Bukarestben, babra megy a játék. Az amerikai miniszter lehidalt, amikor azt hallotta: „Nem volt kvórum” november 20, 2017 14:13 Szerző mediatica Politika Elfogadta hétfőn a szenátus védelmi bizottsága a Patriot légvédelmi rendszer beszerzését lehetővé tevő törvénytervezetet. A testület egyhangúan megszavazta a javaslatot. A gyűlésen jelen volt Mihai Fifor védelmi és Teodor Meleşcanu külügyminiszter. Utóbbi, mint ismert, múlt héten találkozott amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal, aki váratlanul Bukarestbe utazott, miután a rakétavásárlásról szóló határozat elfogadását első körben elhalasztották. Ezzel …
Letették a hivatali esküt a Tudose-kabinet új miniszterei október 18, 2017 11:45 Szerző mediatica Politika Klaus Iohannis államfő jelenlétében letette kedden a hivatali esküt a Mihai Tudose vezette kabinet új regionális fejlesztési minisztere, Paul Stănescu, Felix Stroe szállításügyi miniszter és Marius Nica európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter. A Cotroceni-palotában tartott ceremónián részt vett Mihai Tudose kormányfő, Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettes, Claudiu Manda és Gabriel Vlase képviselők, valamint Cosmin Marinescu elnöki …
Ukrán oktatási törvény: A román parlament nyilatkozatban kérte a jogszabály módosítását szeptember 20, 2017 13:14 Szerző mediatica Külföld,Politika A román parlament szerint az új ukrán oktatási törvény drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő több mint négyszázezres román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, ezért a vonatkozó nemzetközi szabványoknak megfelelő, az ukrajnai kisebbségek védelmét garantáló jogszabályi keret kialakítását sürgeti. A kétkamarás román parlament erről szóló nyilatkozatát egyhangúlag fogadták el a képviselők és szenátorok szerdai együttes ülésükön. …
Már nem tagja Victor Ponta a PSD képviselőházi frakciójának szeptember 5, 2017 17:06 Szerző mediatica Politika Victor Ponta nem tagja többé a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának – jelentette be kedden az alsóház plénumában Ioan Munteanu frakcióvezető. „Tudomásul vettük, hogy szeptember 3-án egy új politikai formációt indítottak útjára, ugyanakkor tegnap a plénumbeli felszólalásán az egyik frakcióhoz sem tartozó képviselők nevében beszélt” – mondta Munteanu, hozzátéve, hogy a házszabályzat 14-es cikkelye értelmében …
Rendkívüli intézkedés: 3 évre tilossá válik a tűzifaexport! szeptember 5, 2017 16:32 Szerző mediatica Politika Első házként elfogadott hétfőn a szenátus egy törvényjavaslatot, amely előírja, hogy három évre betiltják a tűzifa exportját. A tervezet értelmében legfeljebb három évig felfüggesztenék a legtöbb 20 centiméter átmérőjű és maximum 4 méter hosszú tűzifa exportját. A javaslatot többségében nemzeti liberális párti honatyák terjesztették elő, és 91 támogató szavazattal, illetve egy tartózkodással fogadta el azt …
A szociáldemokraták elnöke ellenzi az elnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából augusztus 25, 2017 9:00 Szerző mediatica Politika A kormány fő erejét adó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea ellenzi az államelnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából. Dragnea erről csütörtökön nyilatkozott újságíróknak. Egy nappal korábban Tudorel Toader igazságügyi miniszter ismertette az igazságügy működését szabályozó három törvény módosítására irányuló indítványát. Toader kizárná az elnököt a legfőbb ügyész, valamint a főügyészek kinevezéséből. Az elnök helyett a …