Perelne a perlekedő SZNT január 4, 2014 11:41 Szerző mediatica Politika A kormány ellen indított perek sokaságával tiltakozhatnak a magyar történelmi egyházak és híveik a Székelyföld elrománosítási politikájának folytatása ellen a Székely Nemzeti Tanács szerint. A szervezet közleményben foglalt állást annak kapcsán, hogy a Ponta-kabinet karácsonykor a román ortodox egyháznak adományozott egy egy 89 szobás kovásznai szállodát, miközben adós a magyar egyházaktól elkobzott egyházi javak jelentős …
Hiába várakozott a reptéren a képviselő január 2, 2014 10:25 Szerző mediatica Politika Nyolc nyugat-európai ország nyitotta meg január elsejével munkaerőpiacát a román és a bolgár állampolgárok előtt, a brit sajtó által beharangozott „népvándorlás” azonban egyelőre elmaradt. Keith Vaz munkáspárti képviselő, a brit alsóház munkaügyi bizottságának elnöke a londoni Luton repülőtéren csupán néhány olyan románnal találkozott, aki több éve Angliában dolgozik. – Semmi nyoma annak, hogy a románok …
Az etnikai arányok megváltoztatására törekszik a román kormány? december 30, 2013 22:20 Szerző mediatica Politika Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román kormánynak az etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvéseként értelmezte azt a tényt, hogy a bukaresti kormány székelyföldi szállodával ajándékozta meg karácsony előtt a román ortodox egyházat. Kelemen Hunor a Hargita Népe napilap hétfői számában közölt interjúban felháborodásának adott hangot a szálloda odaadományozása miatt. Úgy vélte, …
Három helyett csak két RMDSZ-képviselő az EP-ben december 27, 2013 22:39 Szerző mediatica Politika 41 százalékkal 14 európai parlamenti mandátumot nyerne a jövő évi választásokon a PSD a CSCI közvélemény-kutató intézet felmérése szerint. A PSD-t a PNL követi 19 százalékkal, majd a PDL (17%), az RMDSZ és a PPDD (6%) és a Népi Mozgalom – MP (5%) szerepel a választók preferenciái között. Ez a PNL-nek hét, a PDL-nek hat, …
Előzetesben a korrupcióval vádolt politikus december 27, 2013 22:36 Szerző mediatica Politika Egy korrupcióval gyanúsított képviselő, Gheorghe Coman konzervatív párti politikus előzetes letartóztatásba helyezését engedélyezte idei utolsó ülésén, pénteken a parlament alsóháza. Comant befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség. A politikus állítólag egy pártrendezvény háromezer lejes költségét akarta egy politikai alapon kinevezett intézményvezetővel kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült. Csak …
RMDSZ: Provokálja a magyar közösséget a marosvásárhelyi rendőrség december 23, 2013 12:37 Szerző mediatica Politika Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete elítéli, és a magyar közösség provokálásaként értelmezi a helyi rendőrség által a székely zászló kitűzéséért kirótt büntetést – írják közleményükben. Sajnálatosnak tartják, hogy „a marosvásárhelyi tanács egyik újdonsült tagjának túlbuzgósága vezetett ehhez a büntetéshez, aki a törvények védelme helyett azok félreértelmezésével, a magyar közösség szimbólumai ellen indított hadjáratot”. Az RMDSZ minden …
Megvádolták Iliescut december 22, 2013 23:52 Szerző mediatica Politika Az 1989-es romániai forradalom „eltérítésével” vádolták Ion Iliescu volt államfőt, a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Nemzeti Megmentési Front (FSN) egykori vezetőjét azok a forradalmárok, akik részt vettek szombaton, az események évfordulóján rendezett bukaresti megemlékezésen. A bukaresti Egyetem téren abból az alkalomból rendeztek koszorúzást, hogy 24 évvel ezelőtt december 21-én terjedt át a román fővárosra …
Antall-évforduló – Felavatták a volt kormányfő első szobrát Erdélyben december 22, 2013 23:44 Szerző mediatica Politika Székelyhídon avatták fel vasárnap Antall József volt miniszterelnök első szobrát Erdélyben – közölte az Antall József Alapítvány az MTI-vel. A közlemény szerint a volt kormányfő halálának huszadik évfordulója alkalmából a székelyhídi református templom kertjében avatta fel az alapítvány a mellszobrot, amely bronzból készült, és egy fél tonnás süttői mészkő posztamensen áll. Az Antall József Alapítvány …
Megválasztották a közszolgálati televízió ideiglenes vezetőjét december 20, 2013 23:39 Szerző mediatica Politika A parlament megválasztotta a közszolgálati televízió (TVR) ideiglenes elnök-vezérigazgatói tisztségébe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Stelian Tanase politológus-publicistát pénteken. A koalíciós pártok között feszültséget okozott, hogy kedden a szociáldemokrata képviselők távolmaradása miatt nem kapta meg a kinevezéséhez szükséges minősített többséget a bukaresti parlamentben Rares Bogdan televíziós újságíró, a PNL korábbi jelöltje. Miután a …
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult zászlóügyben Kovászna megye önkormányzata december 20, 2013 23:33 Szerző mediatica Politika Az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be keresetet Kovászna megye önkormányzata a megyezászlóról hozott határozata bírósági érvénytelenítése miatt – közölte pénteken az MTI-vel az önkormányzat sajtóosztálya. Az önkormányzat úgy véli, a román igazságszolgáltatás Kovászna megye hivatalos zászlójának a betiltásával, megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a 12. kiegészítő jegyzőkönyvét, amelyet Románia is ratifikált. A hivatkozott …