Politika

Havas Henrik elindul a választáson

Havas Henrik beszáll a politikába, és indul a kisoroszi időközi választáson. Az újságíróként és műsorvezetőként ismert médiaszemélyiség a helyiek „kapacitálásának” engedve döntött erről, írja az index. Kisorosziban május 14-én tartanak polgármester- és képviselő-testületi választást, ugyanis az előző közgyűlés feloszlatta magát. Egyelőre 5 polgármester-jelölt van, köztük Havas Henrik, aki függetlenként indul. Havas Henrik korábban is vállalt

Freedom House: Gyengébb a magyar demokrácia, mint a román

A közép-európai országok demokrácia-pontjainak alakulása 2007 óta. Infografika: Freedom House A magyar demokrácia gyengébb, mint a bolgár és a román a Freedom House jelentése szerint: a 2016-os évet összegző Nations in Transit című kiadványban Magyarországot a régió utolsó helyén szerepeltetik a dokumentum szerzői. A nonprofit nemzetközi szervezet hét mutató, többek között a kormányzás demokratikus minősége,

Kinek BINE? Bejegyzik a román hazafias pártok szövetségét

Ezen a héten bejegyzik az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) által létrehozott pártszövetséget, Nemzeti Identitás Európában Tömb (Blocul Identităţii Naţionale în Europa – BINE) néven – jelentette be vasárnap Bogdan Diaconu, a PRU alapító elnöke. ‘Miután 27 évig felaprózódtak az erők a román politikai paletta nacionalista


Készülődés: Nagy-Britannia vadászgépeket küld Romániába

Illusztráció A Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu támaszponton állomásozik május 1-e és augusztus 31-e között a Brit Királyi Légierő egy különítménye, amely a Román Légierővel közös légi rendészeti missziókban vesz részt – tájékoztat a védelmi minisztérium közleménye. Eszerint a különítmény négy Eurofighter vadászrepülőgépől és 150 katonából áll (pilóták és műszaki személyzet). A Brit Királyi Légierő repülőinek

Végleges! Kihirdették az újabb munkaszüneti napról szóló törvényt

Kihirdette Klaus Iohannis hétfőn a Besszarábia és Románia egyesülésének napját nemzeti ünneppé nyilvánító törvényt. Az államelnöki hivatal közleménye szerint a kihirdetett törvénynek különleges jelentősége van, Románia történelmének egy nagyon fontos eseményéről emlékeznek meg. „1918. március 27-én döntött az ország tanácsa Chişinău-ban Besszarábia egyesüléséről Romániával. Ez a történelmi pillanat indította el a nagy egyesülés folyamatát, amely

Incidens Bukarestben: a 60 éves EU-t ünnepelték, amikor ez történt

Fotók: Digi24 Bukarestben is megünnepelték az Európai Unió létrejöttének a 60. évfordulóját. A Győzelem téren mintegy 200-an gyűltek össze szombaton, molinókkal és kék légballonokkal, amelyeket az Európa más városaiban rendezett hasonló megmozdulások részvevőivel egyidejűleg engedtek felszállni az égbe. A tüntetésen incidens is történt, amikor az egybegyűltek menetoszlopba rendeződve megpróbáltak felvonulni Bukarest utcáin, azonban mivel erre


Marosvásárhelyen üléseztek a román hazafiak: nacionalista pólus alakul

„Nacionalista pólust hoz létre a Nemzeti Erő Párt és az Egységes Románia Párt (PRU). A következő időszakban kidolgozzuk a politikai platformot és a kongresszus időpontját is leszögezzük” – jelentette be Laurenţiu Rebega európai parlamenti képviselő Marosvásárhelyen. „Izgalmas és boldog perceket élek át, mert lehet, hogy történelmi pillanatnak vagyunk tanúi, amikor két nemzeti doktrínájú párt az

Menesztenék a korrupcióellenes főügyészt és a legfőbb ügyészt

Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész és Augustin Lazar legfőbb ügyész tevékenységének „kiértékelésére” készül az igazságügyi miniszter, aki a két intézményvezető lemondását sem zárta ki, miután egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét – közölte hétfőn a román média, Tudorel Toader előző esti tévéinterjújára hivatkozva. A tárcavezető a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Antena

Btk.-módosítás – Alkotmánybíróság: az ügyészség visszaélt hatalmával, túllépve hatáskörét

A korrupcióellenes ügyészség visszaélt hatalmával és túllépte alkotmányos hatáskörét, amikor vizsgálatot indított a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító január végi sürgősségi kormányrendelet ügyében – állapította meg az alkotmánybíróság egy pénteken közzétett indoklásában. Az alkotmánybíróság február 27-én állapította meg, hogy az ügyészség túllépte hatáskörét, de csak most hozta nyilvánosságra a döntés részletes indoklását. Ez azért fontos,


Lemondólevél „biankóban”: Pontát bármikor kizárhatják a PSD-ből

Elküldi lemondólevelét „biankóban” Liviu Dragneának, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke belátása szerint járjon el a személyével kapcsolatban – nyilatkozta szerdán Victor Ponta volt miniszterelnök. „A véleménynyilvánításhoz való jogomhoz ragaszkodom, és ezután is el fogom mondani, amit gondolok. Én nem akarom, hogy engem bárki is kitegyen a pártból, ezért elküldöm Liviu Dragneának a biankó lemondólevelemet, és